You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

SZABADKA – A dinár tovább gyengült az euróhoz képest, így a közös európai pénznem egyetlen egységének az értéke hivatalos középárfolyamon meghaladta a 114 dinárt. Az elemzők, és szakértők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a dinár mélyrepülése összefüggésben van-e az elnökválasztással.

ÚJVIDÉK – Tanultak-e a pártok az elmúlt négy évben a választási kampány és a média viszonyából? Betartották-e a médiaházak a reklámkampány szabályait? A Vajdasági Független Újságírók Egyesülete ezekre a kérdésekre keresett választ az elmúlt időszakban.

ÚJVIDÉK – Súlyos csapás érte a hazai rétisas-állományt. Bács közelében, Vajszkánál ugyanis hat rétisas tetemére bukkantak. A Tartományi Természetvédelmi Intézet közleménye szerint a pusztulást mérgezés okozhatta. Szigorúan védett madárfajról van szó és a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ez nem egyedi eset ezen a tájon

BELGRÁD – Lehetséges, hogy Boris Tadić lesz az új, szerbiai kormányfő. A Demokrata Párt vezetősége ezt követeli a leköszönő félben levő államelnöktől, aki egyben a Demokrata Párt elnöke is.

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Cannes, 2012. május 22., kedd (MTI) -
Magányos és kíméletes bérgyilkosként tért vissza a Croisette-re Brad Pitt. Az amerikai filmsztár a 65. cannes-i filmfesztiválon kedden bemutatott versenyfilm, az amerikai maffiáról forgatott Killing Them Softly főszerepét alakítja.

A film ausztrál rendezőjével, Andrew Dominikkal nem először dolgozott együtt Brad Pitt. Öt évvel ezelőtt együtt készítették a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című westernfilmet.

Pünkösd jeles nap a közszolgálati csatornák életében. A Duna Televízió krónikájában különösen emlékezetes, hiszen két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét.

Hankiss ÁgnesHankiss Ágnes sajtóközleménye
Az Európai Parlament mai plenáris ülése nagy többséggel elfogadta az EU belbiztonsági stratégiájához készült önálló kezdeményezésű jelentést. Hankiss Ágnes, a jelentés néppárti véleményezője tegnapi írásos hozzászólásában örömét fejezte ki, hogy az egyeztetések eredményeképpen a jelentés szocialista előterjesztője a néppárti javaslatok túlnyomó többségét belefoglalta a dokumentumba. "A kompromisszumok bizonyítják, hogy ha szakmai alapon, előítéletek nélkül foglalkozunk a belbiztonság problémáival és kihívásaival, akkor képesek vagyunk közös nevezőt találni és felülemelkedni a politikai ellentéteken" - hangsúlyozta a fideszes EP-képviselő.

Az idei Windmill fesztivál keretein belül az orormi People civil szervezet első alkalommal szervezi meg civil szervezeteknek rendezett főzőversenyét Oromon a műemlékvédelem alatt lévő szálmalomnál június 2.-án
Melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívjuk és felkérjük, hogy szervezetével az idei évben vegyen részt rendezvényünkön.

A rendezvény célja, a civil szervezetek munkájának bemutatása, közösségi szellem formálása tevékenységükkel, melyek rámutatnak a civil szféra jelentőségére, szükségszerűségére. A megjelent szervezetek értékeinek megismertetése, szervezetek egymás közötti kapcsolatainak erősitése.

Cannes, 2012. május 22., kedd (MTI) - A négy napja szakadó eső Brad Pitt érkezésére sem állt el a 65. cannes-i filmfesztiválon. Az amerikai filmsztár egyébként kivételesen Angelina Jolie nélkül érkezett a Croisette-re, s azt mondta: egyelőre még nem tűzték ki az esküvőjük időpontját.

"Nincs még meg a dátum, semmilyen dátum sincsen" - mondta egy újságírói kérdésre Brad Pitt az amerikai versenyfilm, a Killing them softly (A kegyes halál) díszbemutatója előtt kedden tartott sajtótájékoztatóján. "Az esküvő dátumát illetően csak pletykák keringenek" - tette hozzá arra vonatkozólag, hogy tényleg augusztusban házasodik-e össze Angelina Jolie-val.

Bukarest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A keddi román lapok a nacionalizmus feléledéseként értékelik a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának eredményét.

A Gandul napilap elemzője szerint Szerbiában is a gazdasági válság terhei miatt büntették a választók a hatalmon lévő politikusokat, akárcsak Franciaországban és Görögországban, ahol aggasztó mértékben előretörtek a szélsőséges pártok. A cikkíró szerint a populista Tomislav Nikolic tudatosan épített erre: Slobodan Milosevic és az ultranacionalista Seselj vajda egykori helyettese azzal az ígérettel nyerte meg az elnökválasztást, hogy különadót vet ki a gazdagokra, amelynek bevételét a szegények közt osztja szét, miközben ellenfelét, Boris Tadicot a választók a 24 százalékos munkanélküliséggel azonosították.

Az Aranykönyv szavazás eredményei
westbook

A 2011-es év kedvenceit kereső „Aranykönyv szavazáson” Hegyi Barbara, Müller Péter, Molnár Ferenc, Szabó Magda és Frei Tamás művei lettek a magyar győztesek, a külföldiek közül pedig Jamie Oliver, a Grimm testvérek, Jan Stradling, Antoine De Saint-Exupéry, Mark Logue és Suzanne Collins kötetei nyerték el leginkább a magyarországi olvasóközönség tetszését.
Tovább »

westbook.eu

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

Bejelentkezés Facebookkal
Sign in using Facebook

A Szerb Nemzeti Bank közép-árfolyama

MTI felhasználó