BELGRÁD – Állítólag belpolitikai okok és eljárások miatt, Németország azt követeli, hogy ma, a Belgrád-Pristina párbeszéd kilencedik menetében jöjjön létre megállapodás Koszovó regionális képviseletéről – írja mai számában a Danas napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva. A Danas nem hivatalos értesülése szerint, „ha eredménytelen lenne a mai megbeszélés, az kihatna Szerbia EU-tagjelöltségére is”.
Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti
Berlin, 2012. február 20., hétfő (MTI) - Németországban Norbert Lammert, a törvényhozás alsóházának (Bundestag) elnöke hétfőn hivatalosan összehívta az államfőválasztásra hivatott szövetségi közgyűlést (Bundesversammlung) március 18-ra, s a testület várhatóan Joachim Gauckot választja meg szövetségi elnöknek.
Lammert közleménye szerint a szövetségi közgyűlés a berlini Reichstagban, a Bundestag székhelyén tartja meg ülését.
BELGRÁD – Vuk Jeremić külügyminiszter kijelentette, hogy ha Szerbia beleegyezne az Alkotmányban megállapított határok átalakításába, az nem fejeződne be Koszovóval, hanem egymást követnék a nyomásgyakorlások és zsarolások – ha Szerbia nem alakít ki szilárd álláspontot. „Az az elvi álláspont, hogy nem ismerjük el Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, általában véve alapfeltétele a területi egységünk megőrzésének. Ha ettől eltérnénk és beleegyeznénk abba, hogy az Alkotmányban megállapított határokat akaratunk ellenére átszabják, attól tartok, hogy az nem fejeződne be Koszovóval” - mondta Jeremić a Blic napilapnak adott interjúban. Arra a kérdésre, hogy az EU zsarolja-e Szerbiát Koszovóval kapcsolatban, Jeremić azt válaszolta, hogy az EU gazdasági válsága miatt Németország kisebb lelkesedéssel tekint az EU bővítésére, ami abból is kitűnik, hogy fokozottabban szorgalmazza az előírt mércék pontos teljesítését. A Németországgal való viszonyainkat stabilnak minősítette, amelyben sok lehetőség van a fejlesztésre.
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2012. február 17., péntek (MTI) - A Pentagon az amerikai haderő átszervezésének keretében mintegy 10 ezer katonát von majd ki Európából - közölte pénteken a The Wall Street Journal.
Az amerikai hadsereg két páncélos dandárt von ki Németországból, egyet Baumholderből, egyet pedig Grafenwöhrből, és bezárja a V hadtest-parancsnokságot. Máshová vezényelnek át két repülőszázadot is: egyet Spangdahlemből, egyet pedig Olaszországból. Az amerikai katonai vezetés összesen négy bázis kiürítését és a német kormánynak való átadását tervezi.
Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2012. február 17., péntek (MTI) - A lemondással automatikusan megszűnik a német államfő mentelmi joga, így minden külön intézkedés nélkül elindulhat a tervezett ügyészségi vizsgálat a kereszténydemokrata politikus ellen.
Christian Wulff pénteken mondott le a szövetségi köztársasági elnöki tisztségről. A lépés közvetlen előzményeként a hannoveri ügyészség csütörtökön kérte a törvényhozástól Wulff mentelmi jogának felfüggesztését, hogy eljárást indíthasson ellene, mert egy vállalkozóhoz fűződő kapcsolatával összefüggésben felmerült a jogtalan előny szerzése és a jogtalan előnyhöz juttatás gyanúja.
Budapest, 2012. február 17., péntek (MTI) - Kiss J. László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója szerint nagy politikai veszteséget jelent Angela Merkel német kancellárnak és pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU), hogy lemondott Christian Wulff államfő, aki a jelöltjükként került a posztra 2010-ben.
A szakértő az MTI-nek pénteken úgy nyilatkozott, Christian Wulff lemondása "a levegőben volt", hiszen egyre halmozódtak kínos ügyei a házvásárlásra felvett magánkölcsönével, ingyenes nyaralásával és az állami pénzből tartott lobbirendezvényekkel kapcsolatban. Angela Merkel - akinek párttársa a korábban alsó-szászországi miniszterelnök Wulff - sokáig kiállt mellette - idézte fel.
Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2012. február 17., péntek (MTI) - Lemondott hivataláról a német szövetségi elnök. Christian Wulff ezt a berlini Bellevue kastélyban tartott pénteki sajtótájékoztatón jelentette be.
Wulff a lemondását indokolva hangsúlyozta: az ország és a világ előtt álló feladatok megoldásához egy "széles többség" támogatottságával és bizalmával rendelkező államfőre van szükség, az utóbbi időszak fejleményei azonban megmutatták, hogy ez a bizalom "tartósan korlátozott", emiatt pedig nem lehetséges az államfői munka folytatása.
Berlin, 2012. január 25., szerda (MTI) - Az E.On német energetikai óriáscég megszüntet 11 ezer állást, ebből 6 ezret Németországban, 5 ezret pedig külföldön.
Szerdai német sajtójelentések szerint a Magyarországon is érdekelt vállalat hónapokig tartó vita után állapodott meg a németországi szakszervezetekkel a létszámleépítésről. Az egyezség értelmében elbocsátás helyett mindenekelőtt a korengedményes nyugdíjazás jogintézménye révén csökkentik a létszámot. Azok számára pedig, akik nem tudnak nyugállományba vonulni, létrehoznak egyebek között egy olyan társaságot, amely korlátozott idejű munkaviszonyt kínál, és továbbképzésekkel, valamint munkaközvetítői és egyéb szolgáltatásokkal segíti a lehetőséggel élő dolgozókat az elhelyezkedésben.
BRÜSSZEL – A német kormány világosan állást foglalt Szerbia európai távlatai mellett, de az EU-vezetőinek december 9-én meghatározott feltételeit – együttműködés az összetűzések helyett – teljesíteni kell – jelentette ki ma Brüsszelben Guido Westerwelle német külügyminiszter. Az EU-tagállamok diplomáciai főnökeinek értekezlete után Westerwelle elmondta, hogy megvan a reális lehetősége annak, hogy Szerbia megkapja a tagjelölti státust, ha minden feltétel megvalósul. „Abban az esetben, és ez mindkét félre vonatkozik, megvannak a reális kilátások a február 27-ei kedvező döntésre” – mondta Westerwelle a Vuk Jeremić szerb külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után.
London/Budapest, 2012. január 20., péntek (MTI) - Német kutatók megfejtették, mitől képesek a gyöngybaglyok szinte teljes csendben vadászni. A lopakodó üzemmód fő titka, hogy a madarak lassan, kevés szárnycsapással tudnak repülni, lassú röptüket pedig szárnyuk alakja és mérete teszi lehetővé.
Thomas Bachmann, a németországi Darmstadti Műszaki Egyetem kutatója eredményeit a Society for Integrative and Comparative Biology Charlestonban (USA, Dél-Karolina) rendezett éves konferenciáján mutatta be.










