Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2012. február 21., kedd (MTI) - A Monti-kormány által hirdetett átláthatóság jegyében interneten közzé tették a közgazdász vezette kabinet tagjainak vagyoni helyzetét, fizetési plafont szabva az olasz állami menedzserek számára.
A Mario Monti vezette római kormány leggazdagabb minisztere Corrado Passera, az Intesa San Paolo bankcsoport volt vezérigazgatója, aki november óta a gazdasági fejlesztési csúcsminisztériumot vezeti. Tavaly Passera jövedelme bruttó 3,5 millió euró volt, ebből 1,4 milliót adózott. Vagyonnyilatkozatában egy 114 négyzetméteres párizsi lakás és egy 2010-es évjáratú Mercedes gépkocsi is szerepel, számtalan vállalkozásban birtokolt milliós részvénycsomaggal együtt.
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2012. február 7. kedd (MTI) - Hivatali titok megsértése miatt emelt vádat az ügyészség Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő ellen, akivel szemben ez lesz a negyedik per a milánói bíróságon.
Egy 2005-ös ügyészi vizsgálat során lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozatalával vádolja a milánói ügyészség Berlusconit. Piero Fassino, a volt Baloldali Demokraták (DS) főtitkára és Giovanni Consorte, az Unipol bank elnöke beszélt egymással a Banca Nazionale del Lavoro pénzintézet felvásárlásáról. "Van egy bankunk" - mondta Fassino.
RÓMA – Giulio Terzi olasz külügyminiszter tegnap Rómában a Vuk Jeremić szerb külügyminiszterrel folytatott beszélgetés után kijelentette, hogy az Európai Unió nem szándékozik újabb feltételeket szabni Szerbia elé az uniós tagjelöltség fejében. A szerb diplomácia vezetőjével tárgyalva Terzi leszögezte, hogy „a Nyugat-Balkán Európához tartozik”, és megismételte, hogy Belgrád élvezi Róma támogatását az Európába vezető úton. Ami Koszovót illeti, az olasz miniszter kiemelte, hogy Szerbia uniós tagságának feltételei ismertek és „a nemzetközi közösségnek el kell kerülnie az autonóm vitákat, amelyek alapján a balkáni országok közvéleményének az lesz a benyomása, hogy új feltételeket szabnak”. Jeremić hozzátette: Belgrád komoly erőfeszítéseket tesz az eredmények érdekében, együttműködve Olaszországgal, amely Szerbia uniós csatlakozásának fontos támogatója.
Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2012. január 26., csütörtök (MTI) - Európa egyik legnagyobb tengeri akváriumát nyitják meg Rómában júniusban. Száz halfaj ötezer példánya úszik majd a SeaLife Expo üvegfalai mögött.
Nyolcvanmillió eurós beruházással valósul meg az egymillió liter vízzel teli harminc óriásmedence, a világ összes tengeréből érkező halakkal - mutatta be a római sajtó Olaszország legnagyobb akváriumát, amely római EUR külvárosának mesterséges tava alatt kapott helyet. Az EUR városnegyedét Mussolini emelte az 1941-42-ben elmaradt világkiállításra.
TRIESZT/BELGRÁD – Giulio Terzi, Olaszország új külügyminisztere kijelentette, hogy Szerbiának minél előbb be kell jutnia az Európai Unióba, Koszovó elismerése viszont igazságtalan és alkalmatlan feltétel. „Ilyen körülmények között nem lenne korrekt Szerbia EU-csatlakozását Koszovóval feltételezni, annál inkább nem, mert néhány EU-tagállam sem ismerte el Koszovót. Európa érdeke, hogy a szerbiai közvélemény pozitívan viszonyuljon hozzánk. Újabb feltételekkel csak azt érnénk el, hogy teret nyernének azok az erők, amelyek biztosan nem a szerbiai, még kevésbé a koszovói stabilitás hívei” – mondta Terzi. A trieszti Il Piccolo című lapnak adott interjúban (amelyet a belgrádi olasz nagykövetség ma juttatott el a Beta hírügynökségnek) Terzi közölte, hogy az ő programja magában foglalja Szerbia EU-felvételének teljes mértékű támogatását, Brüsszel szerepének erősítését Bosznia-Hercegovina intézményes fejlesztésében, a párbeszéd felújítását Szlovéniával és Horvátországgal az elüldözött személyek vagyonáról, valamint az olasz konzulátusok fenntartását Koperben és Splitben.
Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2012. január 9., hétfő (MTI) - Etruszk nekropoliszt találtak a régészek a közép-olasz Lazio tartományban. A harminchét sírból álló antik temetőt a szakértők rendkívülinek tartják.
Az etruszk Vulci, a mai Montalto di Castro területén folyik az ásatás Rómától 100 kilométerre. Eddig három sírt sikerült megtisztítani az őket betemető földrétegtől. Az egyikükben, mely négy teremből áll, a műkincsrablók néhány nappal megelőzték a régészeket - jelentette a Corriere della Sera című napilap római kiadása.
RÓMA – Az európai vezetők döntését, amellyel elhalasztották Szerbia EU-taggá jelölését, Ausztria és Németország erős ellenkezése befolyásolta, még a Belgrád és Pristina közötti viszonyokban nemrég megnyilvánult feszültségnél is jobban – mondta tegnap Franco Frattini korábbi olasz külügyminiszter. „Nagyon csalódtam az elhalasztásról szóló döntés miatt. Valószínűleg azon ritka esetek egyikét láthattuk, amikor az EU Tanácsa nem fogadja el az Európai Bizottság ajánlását, amely mind Szerbiára, mind pedig Montenegróra vonatkozóan pozitív volt” – mondta az olasz diplomácia korábbi vezetője a Nova hírügynökségnek. Szerinte az EU döntését „bizonyosan befolyásolta a koszovói feszültség”, de még nagyobb hatással volt rá az a negatív viszonyulás, amellyel egyes országok, különösen Németország és Ausztria nyilvánított ki, az Unió bővítési távlatai és a balkáni országokra vonatkozó pozitív dinamika ellenére – jelenti a Nova hírügynökség.
Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Mario Monti olasz kormányfő szerint megoldást kell találni az eurózóna problémáira, és ehhez közös akarat kell.
A kormányfő hétfőn, külföldi tudósítóknak tartott találkozóján sorsdöntőnek nevezte az olasz megszorító csomaggal kezdődött és az Európai Unió csúcstalálkozójával záródó hetet, egyben rendszeres kapcsolattartást ígért - az előző kormányfô Silvio Berlusconi által nem szívesen látott - külföldi sajtónak, hangsúlyozva: az újságíróknak is szerepük van az országok piaci fogadtatásában.
Brüsszel, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Üdvözölte és ambiciózusnak minősítette Olli Rehn pénzügyi EU-biztos az új olasz kormány pénzügyi stabilitási és reformprogramját vasárnap éjjel Brüsszelben kiadott közleményében.
Mario Monti miniszterelnök a következő két évre szóló intézkedéscsomagot mutatott be, amely egyebek között 12-15 milliárd euró költségcsökkentést céloz meg, 30 milliárdos bevétellel.
Modena, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Egy kétezer éves, római kori rejtélyes hármas gyilkosság ügyében nyomoznak a régészek az észak-olaszországi Modena városában.
Az ArcheoModena szakemberei a város keleti részén folytatott építkezési munkálatok helyszínén találtak rá a három hiányos csontvázra. A szakemberek először egy ókori hamvasztásos temetkezési területet és egy első századi római öntöző csatorna maradványait fedezték fel mindössze hatvan centiméterrel a felszín alatt.










