Egy hónap leforgása alatt másodszor sztrájkolnak az oktatási dolgozók Szlovéniában

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb/Ljubljana, 2018. március 14., szerda (MTI)Egy hónap leforgása alatt másodszor léptek sztrájkba szerdán a béremelést követelő oktatási dolgozók Szlovéniában, a szakszervezetek szerint közel 40 ezren vesznek részt a demonstrációban – jelentette a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

Az iskolák és az óvodák arra kérték a szülőket, hogy ne küldjék gyerekeiket az említett intézményekbe, csak ha valóban nincs más lehetőségük.
Az oktatásban és tudományos területen dolgozók szakszervezete (SVIZ) hétfőn késő este döntött az újabb sztrájkról, miután sikertelenül folytatott tárgyalásokat a kormánnyal. Mint mondták, a kabinet először jóváhagyta a béremelésre vonatkozó követeléseiket, majd később nem akarta aláírni.
Miro Cerar szlovén kormányfő kedden sajnálatának adott hangot amiatt, hogy nem sikerült megállapodni a szakszervezetekkel. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy ez nem a kormány hibája. Az oktatásban dolgozók szakszervezete elutasította a kormány azon javaslatát, hogy a követeléseket összhangba hozzák a közszférában dolgozó többi alkalmazott követeléseivel – mondta.
Sajtóértesülések szerint az oktatási dolgozók a bértáblán két fokozattal magasabb besorolást kérnek, valamint magasabb üdülési támogatást, ami 270 millió euró többletköltséget jelentene évente a kormánynak. A kabinet attól tart, hogy amennyiben enged az igényeknek, a többi közszférában dolgozó is hasonló követelésekkel áll majd elő.

Az oktatásban dolgozók szakszervezete mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a pedagógusok helyzete évről évre romlik. A SVIZ szerint Szlovéniában az átlagbérek 2,65 százalékkal nőttek tavaly: az egészségügyben dolgozóké 3,13, az állami hivatalokban dolgozóké 4 százalékkal, míg az oktatási dolgozóké mindössze 1,69 százalékkal emelkedett.
Februárban sztrájkoltak a rendőrök, az egészségügyi dolgozók és a tanárok is. Elemzők szerint a közalkalmazottak arra számítanak, hogy a közelgő parlamenti választások miatt a kabinet engedékenyebb lesz, ezért megpróbálnak nyomást gyakorolni a nagy valószínűséggel távozó kormányra.
A szlovén miniszterelnök a sztrájkot viszont jogtalannak tartja. Jelezte, hogy a béremelési követelések túlzóak, veszélyeztetik
a közalkalmazotti szféra bérrendszerét, és hátrányos következményekkel járnak az állami költségvetés stabilitására.

További cikkek