Vagy fizetés, vagy nyugdíj
Rasim Ljajić, munkaügyi és népjóléti miniszter bejelentette, megszüntetik annak lehetőségét, hogy a nyugalmazott képviselők és állami tisztségviselők egyszerre kapjanak teljes nyugdíjat és fizetést, közölte szombaton a Pres napilap. Ljajić szerint meg fogják változtatni az erre vonatkozó törvényes rendelkezéseket. Ljajić kijelentette, az úgynevezett „horvát modellért” küzd, amely szerint ilyen esetekben az érintettnek nyilatkoznia kell, hogy vagy a fizetésre, vagy a nyugdíjra tart igényt.
Belátható időn belül megtartják a bírósági eljárást Vojislav Šešelj ellen
Hága - Belátható időn belül megtartják a bírósági eljárást Vojislav Šešelj ellen, amelyet a vádlottnak a bírósággal szembeni tiszteletlensége miatt miatt kezdeményeztek. Előbb azonban a bíróságnak döntenie kell Šešelj kérelméről, hogy két bírát kivételezzenek az eljárásból, közölték pénteken a szóban forgó eljárás állapotáról tartott vitában. A törvényszék február elején másodszor is a bíróság iránti tiszteletlen magatartással vádolta meg Šešeljt, mert a vádirat szerint közölte az ellene folyó perben szereplő védett tanúk személyi adatait. Šešeljt a bíróság egy másik hasonló perben már 15 havi börtönbüntetésre ítélte.
Görögország reméli, hogy az EU és Szerbia kompromisszumot ér el
ATHÉN/BELGRÁD – Görögország reméli, hogy az EU és Szerbia kompromisszumot ér el annak a koszovói határozattervezetnek az egyeztetésében, amelyről az ENSZ Biztonsági Tanácsában tárgyalnak majd, mondta Jorgosz Delavekurasz, a görög külügyminisztérium szóvivője. Mint mondta, reméli, hogy a Nemzetközi Igazságszolgáltatási Bíróság döntése és az ENSZ elé kerülő határozattervezet ugródeszkaként szolgál majd egy olyan politikai folyamat elindításában, amely lehetővé teszi majd, hogy ez a régió is közelebb kerüljön Európához.
Elégedettek az igazságügy megreformálásával
Snežana Malović, szerbiai igazságügyi miniszter és Nata Mesarović, a Felső Bírósági Tanács elnöke pénteken kijelentették, elégedettek az igazságügy megreformálásával és kiemelték, a jövőben még jobb eredményeket várnak. „Ha a reformok célja a bíróságok hatékonyságának a növelése, továbbá a szervezett bűnözés és korrupció elleni harc fokozása és a beruházásoknak a gazdasági bíróságok által való jobb védelme volt, akkor mindenképpen elégedett vagyok - ezeket a célokat sikerült valóra váltani”, mondta sajtótájékoztatóján Snežana Malović.
Szerbia most komoly próbatétel előtt áll
Boris Tadić, Szerbia elnöke pénteken este kijelentette, Szerbia az európai partnerekkel megegyezésben kívánja megoldani a koszovói kérdést, így védelmezve legitim érdekeit „azzal a céllal, hogy így teremtse meg nem csak a szerb, hanem az albán nép európai jövőjét is”. Szerbia most komoly próbatétel előtt áll, ez pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa elő terjesztendő, a szerbek koszovói érdekeit védelmező határozattervezet összeegyeztetése, mondta Tadić Borut Pahor, szlovén kormányelnökkel folytatott beszélgetésében Nova Goricában.
Az Európai Parlament a jövő héten tárgyal a franciaországi romák kitoloncolásáról
BRÜSSZEL – Az Európai Parlament a jövő héten, pontosabban 7-én Strasbourgban tárgyal a franciaországi romák kitoloncolásáról, közölte a bizottság elnöke. A romák iránti francia politika megszigorítása bírálatot váltott ki az országban és külföldön is. Augusztusban Franciaország 979 román és bolgár állampolgárságú romát utasított ki, s lerombolták településeiket is. Az év elejétől több mint 8.000 román és bolgár állampolgárt utasítottak ki.
"Botrányos és elfogadhatatlan volna a szerbiai Koszovó-határozat bármiféle módosítása"
A Szerb Radikális Párt szerint botrányos és elfogadhatatlan volna a szerbiai Koszovó-határozat bármiféle módosítása. Az okmányt Szerbia terjesztette be az ENSZ-nek.
Zannier: az EU közvetítsen Pristina és Belgrád tárgyalásán
PRISTINA – Lamberto Zannier kosovói UNMIK-vezető tegnap Pristinában közölte, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár egyetért azzal, hogy az EU közvetítsen Pristina és Belgrád tárgyalásán. Zannier Jakup Krasniqi koszovói parlamenti elnökkel történt találkozása után elmondta, hogy az UNMIK senkit se kényszerít arra, hogy ráálljon a tárgyalásra Pristina és Belgrád között, mert arról ezeknek a feleknek kell határozniuk.
Korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatos értekezlet Bécsben
BÉCS – Bécsben ma fejeződik be a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos értekezlet, amelyen Szerbiát Ivica Dačić belügyminiszter képviseli. Tegnap közölte, hogy Szerbiában tavaly több személyt tartóztattak le korrupció miatt, mint az utóbbi öt évben összesen, s másfél év alatt mintegy 200 millió eurónyi vagyont koboztak el. Dačić azt is elmondta, hogy a rendőri együttműködés a Nyugat-Balkánon nagyon jó, s néhány lépéssel a politikai együttműködés előtt jár.
Összhangban itthon és külhonban

Új határon túli és kisebbségi műsorok a Magyar Televízióban
Az MTV őszi műsorrendjében kiemelt szerepet kapnak a határon túli és kisebbségi adások. A már ismert programok nézettebb időpontba kerülnek, s három új műsorral, az Összhanggal, a Pillérrel és a Kincskeresővel gazdagodik a kínálat.

