Jelenleg a Vajdaság Portál ARCHÍVUMát olvassa.
Friss tartalom a www.vajdasag.eu címen olvasható.

www.vajdasag.eu

Világhírű dűlők borai Budapesten

A nemzetközi borvilág március 20 – 21. között két napig Budapestre költözik. A Duna Televízió médiatámogatásával zajló „VinCe 2010” nemzetközi borászati eseményre a világ minden tájáról érkeznek szakértők, szakírók, borkereskedők, márkamenedzserek, bírálók, kóstolók és érdeklődők. A Duna Televízió az elkövetkezendő napokban számos műsorát a palackba zárt napfénynek szenteli.

A Gazdakör március 16-i adásában, 5.35-kor Romsics László borszakírót, nemzetközi borakadémikust láttuk vendégül, és ellátogattunk az egri borvidékre.
A bor ízlelése komplex élvezet. A Kívánságkosárban március 16-án 11.30-tól Németh Ágnessel, a Decanter Bormagazin felelős szerkesztőjével és Jásdi Istvánnal, a Vindependent nevű hazai független bortermelő-szövetség elnökével, egy negyven méter hosszú csopaki pince tulajdonosával beszélgetünk a palackba zárt napfényről. Nézőink megtudhatják, hol tart ma a magyar bormarketing, mi a titka a világ legjobb borainak, és számos példával illusztráljuk, hogy a bor miként gazdagította a művészet- és kultúrtörténetet.
Kedden, március 16-án A Duna Televízió Térkép című műsorában (17.30) megismerhetjük a vajdasági borászok és pálinkafőzők sorozatos sikereinek titkát, hiszen rendre nyernek értékes díjakat különféle nemzetközi versenyeken. A műsor vendége, a szabadkai Bóni László, akinek tizenöt fajta pálinkájából – illetve voćna rakija nevű italából, merthogy a magyar pálinka név védett – öt aranyérmet, öt ezüst- és három bronzérmet nyert, emellett három párlat champion-díjat és különdíjat is kapott.
A Kikötő Frissben március 19-én, 14.10-kor beszélgetést láthatnak Csetényi Csaba üzletemberrel, az egyik legdinamikusabban terjeszkedő Hamu és Gyémánt Lapkiadó – többek között a Decanter magazin - társtulajdonosával, akit arról faggatunk, miért fontos vállalkozásának a hazai borászat támogatása olyan exkluzív workshop rendezésével, mint a VinCe 2010, de szó lesz a magyar borkultúráról, annak hagyományairól is. Jó bornak is kell a cégér – és ha igazán szép a palack, az már művészet is.
A március 19-i, 10.30-kor kezdődő Család-Barát Magazin vendégétől, Dr. Veress Gábor gyermekorvostól megtudhatjuk, mit tehetünk már gyermekkorban azért, hogy a kicsik megtanulják a mértékletesség lényegét, hogyan fejlesszük szaglásukat, fantáziájukat, tanítsuk őket hagyományainkra. Dr Mészáros Gabriellától pedig az ételek és borok párosításáról hallhatunk. Harmonikus párosok, sokféle íz-élmény: hogyan párosítható a libamáj a különféle tokaji borokkal? Megtudhatják műsorunkból.
A Duna Televízió élő műsorai mellett hírműsorainkban is foglalkozunk a témával, megszólaltatva a VinCe 2010 nemzetközi hírű előadóit. Érdemes tehát ezen a héten is figyelemmel kísérni a Duna Televízió műsorait. Tartsanak velünk!

Archívum

február 2012
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234

Archívum

Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Navigáció

Vajdasági online könyváruház