Az EU diplomáciai vezetői júniusban, Szarajevóban megtartják Nyugat-balkáni ülésezésüket
BRÜSSZEL/CORDOBA - Az EU diplomáciai vezetői szombaton a Cordoba, spanyol városban megtartott ülésezésükön megállapodtak abban, hogy júniusban Szarajevóban megtartják Nyugat-balkáni magas rangú ülésezésüket, amelyen megerősítik majd a régió összes országának a kilátásait az EU-tagság elnyerésére. A diplomáciai vezetők egyöntetű álláspontja az volt, hogy a Nyugat-Balkán térségének szilárdsága kulcsfontosságú az Unió számára, jelentette ki telefonon Cordobából a Beta hírügynökségnek Anna de Miguel, az EU spanyol Elnökségének képviselője. Az EU néhány országának diplomáciai vezetője támogatta az EU és a Nyugat-Balkán képviselőinek március 20-ára Szlovéniába tervezett tanácskozását, annak ellenére, hogy elhangzottak olyan megállapítások is, hogy ez az említett „nem az EU értekezlete”. Ezt nyíltan kijelentette Franco Frattini, olasz külügyminiszter, aki közölte, „semmit sem tud erről a kezdeményezésről”. „Úgy gondolom, hogy ez nem európai kezdeményezés”, magyarázta Frattini és közölte, Spanyolország, mint az EU elnöklője és Olaszország azt javasolta, hogy júniusban Szarajevóban tartsák meg a Nyugat-balkáni országok európai találkozóját és már Cordobában bemutatták európai partnereiknek a szarajevói ülésre készülő dokumentumot.

