Trombita-fesztivál Gučán
Guča készen áll, hogy befogadjon 1 millió látogatót, amennyit az idei trombita-fesztiválra várnak – üzenik a rendezvény szervezői, melyről Szerbia ismertté vált az egész világon. Az idei rendezvényre augusztus 13-22-ig kerül sor.
Guča kisváros, már 50 éve a trombita székhelye, a világon pedig a trombitásokról vált híressé, akik hallásból, szívből és lélekből játszanak. Ez olyan hang, amely az ember emlékezetében marad. A dragačevóiak szeretete e hangszer iránt csaknem két évszázada tart, még Milos Obrenović fejedelem rendelete óta, hogy alapítsák meg az első katonazenekart. A fesztivál résztvevői már 50 éve Szerbiát optimista, vidám és őszintén vendégszerető országnak mutatják be.
A jubiláris rendezvény 10 napig tart – mondta Adam Tadić, a gučai művelődési központ igazgatója. A műsornak 2000 résztvevője lesz, közülük 400 külföldi. Az idén 15 trombitazenekar méri össze tudását, melyek közül kettő szerbiai, a többi pedig külföldi.
A legjobb együttes kihirdetése után, a terv szerint, Miroslav Ilić híres szerb népdalénekes szórakoztatja a közönséget. Az utolsó versenynapon valamennyi kategória győztes zenekar fellép.
A szábor 50. évfordulóján a trombitamúzeum nyílt, valamint kiállítás nyílik kísérő rendezvénnyel. Minden este kulturális- művelődési műsor lesz, a fő program pedig a futball-stadion színpadán történik. A kívánság az, hogy a műsor kielégítse a fiatalok és az idősek ízlését is.
Miroslav Radojičić, a helyi közösség tanácsának az elnöke arra emlékeztet, hogy a városkának 2 és fél ezer lakosa van. A szábor idején a városban 20, 30, 50 sőt 100 000 ember is van. Ahhoz, hogy ennyi ember kényelmesen elhelyezkedjen, sokat tettek az infrastrukturális létesítmények kiépítésén. Elmondta, hogy a helyi közösség 12 hektár földterületet vásárolt, melyet a vendégek kempingezésére rendeztek be. Az, aki nem tud a fesztivál idején Gučára jönni, TV közvetítésen keresztül élvezheti ezt a rendezvényt. A szervezők kiemelik, hogy a tavalyi döntő versenyt, direkt közvetítésben, több mint 1 700 000 ember nézte meg világszerte.
Jelena Gligorić


