Szabadkán megalakult az új MNT - videó

A szerbiai kisebbségi minisztérium képviselői jelenlétében hitelesítették a mandátumokat.
Elnöke Korhecz Tamás, a Magyar Összefogás listavezetője lett. A testület szombati ülésén választják meg az alelnököket illetve a kisebbségi önkormányzat közigazgatási szolgálatának tagjait.
A szerbiai kisebbségi minisztérium képviselői jelenlétében hitelesítették a mandátumokat, majd titkos szavazással elnököt választottak. Egyetlen jelölt volt erre a posztra: a jogász végzettségű Korhecz Tamás.
Harminchárom nemzeti tanács tag mandátuma lett hitelesítve, ebből az következik, hogy 33 nemzeti tanács tagból 31-nek a támogatását kaptam meg, ami egyúttal azt is jelzi, hogy nem csupán a Magyar Összefogás támogatásával lettem a Magyar Nemzeti Tanács elnökévé választva – mondta Korhecz Tamás.
A június 6-i választások eredménye alapján a Magyar Nemzeti Tanácsban 28 képviselője van a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás listának, a maradék hét hely a választásokon indult másik négy lista között oszlik meg.
Az új elnök az alakuló ülés után átvette Józsa Lászlótól, a MNT eddigi elnökétől a Magyar Nemzeti Tanács kulcsait. Korhecz Tamás az ígérte, két alelnöke lesz a 35 fős testületnek, és nem lesz intézőbizottsága mint eddig, hanem közigazgatási szolgálat végzi majd a szakmunkát.
A szerbiai magyar kisebbség kulturális önigazgatásának legfőbb szervének széleskörű javaslattételi és véleményezési joga lesz a szerb törvényhozás felé, esetenként pedig önállóan is dönthet az adott kisebbség kulturális és oktatási, nyelvhasználati ügyeiben is.






