Együttműködik a Vajdasági Rádió és Televízió és az MTV
Tovább bővülnek a magyar köztévé határon túli kapcsolatai
A Magyar Televízió két évtized után megújította együttműködését a Vajdasági Televízióval. Az ingyenes műsorcserét is rögzítő megállapodást Medveczky Balázs ügyvezető alelnök és Aleksandar Dotlić igazgató kedden írták alá a tartományi székhelyen.
A Magyar Televízió és Vajdasági Rádió és Televízió együttműködése több évtizedes múltra tekint vissza. A mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatok azonban a 90-es években Jugoszlávia felbomlásával megszűntek. Húsz év után Újvidéken ismét találkozott tegnap a két intézmény vezetője. Medveczky Balázs alelnököt délvidéki útjára Dobos Menyhért közéleti igazgató és Csermák Zoltán, a határon túli kommunikációért felelős kiemelt szerkesztő kísérték el. A vendéglátó Újvidéki Televízió vezetője, Aleksandar Dotlić mellett a tárgyalóasztalnál Buda Hajnalka, a Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségének vezetője, Szakállas Ottó főszerkesztő-helyettes, és Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatóhelyettese foglaltak helyet.
A két vezető kötetlen, oldott hangulatú beszélgetést követően írta alá a társintézmények közötti szerződést. Az iratban a felek többek között a műsorok térítésmentes, kölcsönös cseréjéről, közös pályázatokról, koprodukciós együttműködésről, valamint szakmai tapasztalatok megosztásáról állapodtak meg.
„Az Erdélyi Magyar Televízióval tavaly aláírt okmány után a határon túli szakmai együttműködéseknek egy újabb fejezetét nyitottuk meg most a Délvidéken – értékelte a megállapodást Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetője. Fontosnak tartom, hogy a kárpát-medencei információk minden műsorban helyet kapjanak, ehhez viszont színvonalas hírekre, filmanyagokra van szükségünk.”
Az aláírást követő sajtótájékoztatón Aleksandar Dotlić igazgató kiemelte a kölcsönös hiteles tájékoztatás fontosságát, a közös produkciók jelentőségét, utalt a szakembercsere előnyeire, s reményét fejezte ki, hogy a Vajdasági Rádió és Televízió új központjának kialakításakor a magyar partner tapasztalataira is támaszkodhatnak.
Ismeretes, hogy a hazai televíziók közül egyedül az MTV-nek van olyan, naponta kétszer is látható hír- és magazinműsora, a Kárpát Expressz, amely a határon túli magyarságnak szól. A műsor a szokásos kora reggeli időpont mellett a déli Híradó után is látható az m1-en. Az Átjáró című magazin minden hétköznap jelentkezik az m2 csatornán, a műsor hétfői, a „Kultúra arcai a Kárpát-medencében” alcímet viselő adásai pedig kulturális témákra összpontosítanak. A Kézfogás a határon túli gazdasági kapcsolatokat helyezi fókuszba. Emellett természetesen a magyar nemzeti főadó meghatározó műsorai is kiemelten foglalkoznak a világ magyarságát érintő politikai, kulturális és gazdasági ügyekkel.
A Magyar Televízió már az 1970-es években folyamatosan segítette szakmailag a Belgrádból Újvidékre költözött magyar szerkesztőség mindennapi munkáját. A nyolcvanas években - immár szerződés alapján - a szakemberek továbbképzése és a műsorcsere mellett látványos eredmények is születtek. A Szeged és Újvidék közötti egész napos élő kapcsolásnak mindkét országban jelentős visszhangja volt, 1989-ben pedig a két televízió közös történelmi vetélkedőjébe 5000 vajdasági néző kívánt telefonon bekapcsolódni.



