Háromnapos Business Fórum Kopaonikon
Ma a Kopaonik Sízőközpontban megnyílt a KOPAONIK BUSINESS FÓRUM 2010. elnevezésű, immár hagyományos, szerb Davosnak nevezett értekezlet. Szervezői, a szerb kormány hathatós támogatásával, a Közgazdászok Szövetsége és a Korporációs Igazgatók Egyesülete, témája pedig: Szerbia a válságot követően, illetve, milyen a globális gazdaságban való helyes helyzetfelvétel? A háromnapos fórumot, amelyen összesen több mint 400 hazai és külföldi részvevőre számítanak, Mirko Cvetković, hazánk miniszterelnöke nyitotta meg.
Mirko Cvetković miniszterelnök a kormány idei céljaként a társadalmi össztermék legalább kétszázalékos növekedését jelölte meg. A 17. Kopaonik Business Fórum megnyitásakor a kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiája a foglalkoztatás növekedését és a gazdasági tevékenység növelését irányozza elő. A munkanélküliségi ráta magas, ez Szerbia egyik legnagyobb problémája, mondta el Cvetković elnök, hozzáfűzte azonban, hogy a térségben, nem hazánkban a legalacsonyabb az átlagkereset, hiszen Macedóniában és Romániában kisebbek a fizetések. Elmondta továbbá, hogy az ország költségvetésének januári és februári bevétele a tervezettnél nyolc és fél százalékkal alacsonyabbnak bizonyult a tervezettnél, majd arra figyelmeztetett, hogy, ha ez a tendencia folytatódik, a következmények igen súlyosak lehetnek.
Jónak ítélte ellenben azt, hogy az év első két hónapjában a kivitel 37 százalékkal növekedett.
A 2010-es év kulcsfontosságú kihívásairól szólva a miniszterelnök elmondta, hogy a kormány árukínálat növelésére irányuló intézkedései a gazdasági tevékenység növekedését fogják eredményezni. A Szerb Nemzeti Bankkal a bankok kötelező tartalékának csökkentéséről született megállapodás, ez pedig lehetővé fogja tenni, hogy a gazdaságnak és a polgároknak 1,3 milliárd euró értékben nyújthassanak kölcsönt.
Ha Szerbia továbbra is arra fog törekedni, hogy gazdasági növekedését a mértéktelen hazai fogyasztásra alapozza, ez könnyen a „görög forgatókönyv” megismétlődéséhez vezethet, figyelmeztetett Radovan Jelašić. A Nemzeti Bank kormányzója a Fórum kiemelte, hogy a probléma megoldását a közberuházások növelésében kellene keresni, ehhez pedig már megvannak a szükséges eszközök. Jelašić kormányzó hangsúlyozta, hogy az idei év legnagyobb kihívása a folyó fogyasztás lesz, illetve az, hogy mennyiben fogja a politika, és mennyiben a gazdasági kategóriák alakítani a fizetéseket és a nyugdíjakat.
Diana Dragutinović pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy az euróizáció miatti túl nagy devizakockázat veszélyt jelenthet az elkövetkező gazdasági stabilitásra. A kopaoniki fórumon a miniszter asszony kiemelte: feltétlenül szükséges, hogy a Kormány, a Nemzeti Bank és az ügyviteli bankok közösen tevékenykedjenek a szerb gazdaság eurótlanításának folyamatán. Dragutinović asszony az adórendszer reformjának végrehajtására tett javaslatot, amely a fogyasztási adó növelését jelentené, egyúttal pedig a keresetekre kivetett adót csökkentené. A fenti adóreform hatására csökkenne a külkereskedelmi deficit, ám növekedne a munkaerőverseny.
Mlađan Dinkić gazdasági miniszter a fórumon való felszólalásában bejelentette: a Nemzetközi Valuta Alapnak javasolni fogja, hogy szeptembertől növekedhessenek a közszektorbeli bérek. Emellett várakozását fejezte ki, hogy ilyen értelmű megállapodásra kerül sor a Valuta Alappal a készenléti hitel felhasználásának legközelebbi felülvizsgálása során. Dinkić miniszter szerint a gyors gazdasági felépüléshez feltétlenül szükség van a hazai árukereslet növelésére, amely a közberuházásokkal és a lakosság vásárlóerejének növelésével érhető el. Szerbiának a kragujevaci FIAT-hoz hasonló, hosszútávra szóló beruházásokra van szüksége. Bejelentette továbbá, hogy a gazdasági tárca, a jegybankkal együttműködve, dinár-ellenértékű, támogatott készpénzkölcsön-modelleket alakít ki, amelyek elsősorban a középosztályt céloznák, futamidejük pedig három évre szólna, azzal, hogy lefizetésük egy év elteltével kezdődne.
A szerb Davosnak nevezett fórumon a várakozások szerint száznál többen fognak felszólalni, közöttük Mirko Cvetković miniszterelnök és kabinetjének tagjai, az állami intézmények képviselői, közgazdászok, gazdasági szakemberek, gazdálkodók, valamint első alkalommal a néhány fejlett ország Belgrádban akkreditált nagykövete is.
Biljana Blanuša


