Jelenleg a Vajdaság Portál ARCHÍVUMát olvassa.
Friss tartalom a www.vajdasag.eu címen olvasható.

www.vajdasag.eu

Pótlás tananyagszűkítéssel

Három lehetőség van az influenzajárvány miatti decemberi iskolai kényszerszünetben mulasztottak pótlására: a szombatonkénti tanítás, a tanév meghosszabbítása, vagy a tananyag szűkítése. Úgy tűnik, a minisztérium is bizonytalankodik, melyik lenne ezek közül a helyesebb, illetve célravezetőbb - értesült a vajdasag.eu a Zombori Rádióból.

A Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezete úgy véli, egyedül a tananyag csökkentése fogadható el, ugyanis a második félévben szombatonként szakköri foglalkozások zajlanak, amelyeken a tanulókat az úgyszintén szombatonként megrendezésre kerülő tanulmányi versenyekre készítik fel tanáraik, a tanévet hosszabbítani pedig lehetetlen, mert felborulna a záróvizsgák, illetve középiskolások esetében az érettségi vizsgák, valamint az iratkozások terv szerinti menete.
– Az Oktatás- és Nevelésfejlesztési Intézet is a tananyag módosítását javasolja. Erre nem csak a pillanatnyi helyzet miatt van szükség, a tananyag korszerűsítése eleve szerepel a minisztériumi tervek között, s itt a lehetőség, hogy az illetékesek a tanárokkal konzultálva elvégezzék az első változtatásokat – hallottuk Zdravko Kovačtól, az SZODSZ főtitkárától, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy voltak ennél nagyobb kihagyások is, mégis mindig időben fejeződött be a tanév.
– Mindenki tudja, hogy 1996-tól jónéhányszor szünetelt a tanítás, hol a tanerők teljes, hol pedig részleges munkabeszüntetése miatt, 1999-ben, a bombázások évében több hónapi kihagyás volt, de az is előfordult, hogy tüzelőhiány miatt csuktak be egy-két hétre az iskolák, mégsem hosszabbították meg soha a tanévet. A decemberi járványhelyzet miatt a Vajdaságban 4, Szerbia központi részén 8 munkanapot veszítettek az iskolák, illetve tanulóik. Nem akkora kihagyás ez, hogy ne lehetne a tananyag jelentéktelen változtatásával ellensúlyozni anélkül, hogy a tanulók tudásban megrövidülnének – nyilatkozta Kovač.
A szakszervezeti vezető élesen bírálta dr. Žarko Obradović oktatásügyi minisztert az iskolahálózat, illetve az oktatásügyi káderállomány ésszerűsítésével kapcsolatos kijelentései miatt. Kovač úgy véli, a miniszter újévtől egyre ellentmondásosabb, nyilatkozatai olykor néhány napos különbséggel teljesen másról szólnak, és továbbra sem tudni, milyen módon fogja a minisztérium rendezni a tanügyet. Közben múlik az idő és közeledik március 9-e, az elsődleges racionalizációs terv elkészültének utolsó határideje. A szakszervezet azt tartaná legelfogadhatóbbnak, ha a nyugdíjjogosultak távozása mellett méltányos végkielégítést ajánlanának fel a fiatalabb, ám távozni hajlandó tanügyiseknek, akiknek a helyét a jelenleg nem teljes óraszámmal dolgozó tanerők töltenék be.
– Általános tehetetlenség uralkodik. A helyi önkormányzatok legtöbbje nem lesz képes elkészíteni az általános iskolák és az iskoláskor előtti intézmények összevonási tervét. A tanév vége sincs túl messze, s ha utána el is hagyja néhányszáz tanügyi dolgozó az ágazatot, ettől még koránt sem lesz megoldva az egyik legégetőbb anyagi vonatkozású kérdés, a fenntartható és racionális iskolarendszer továbbra is pusztán elképzelés marad. Csupán abban lehetünk biztosak, hogy az oktatói káderállományt mindenképp leépíti a minisztérium, ugyanis ezt ígérte a Nemzetközi Pénzalapnak. Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy ennyivel megoldható az iskolarendszer ésszerűsítése. A szakszervezetek abban reménykednek, hogy a leépítés előtt szociális programot kínál a minisztérium. Más kérdés, hogy ez elfogadható lesz-e a dolgozók, illetve az érdekeiket képviselő szervezetek számára – nyilatkozta Zdravko Kovač.
Izvor/forrás: Zombori Rádió

Archívum

február 2012
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234

Archívum

Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Navigáció

Vajdasági online könyváruház