A Szerbiai Képviselőház nemzeti viszonyokkal foglalkozó bizottságának ülése
A Szerbiai Képviselőház nemzeti viszonyokkal foglalkozó bizottságának ülésén közölték, hogy a 650 000, bizonyos nemzeti kisebbséghez tartozó polgár közül, március 9-éig, kb. 400 000 jegyeztette be nevét külön szavazólistára, a nemzeti közösségek tanácsába való választásokra, melyet június 6-án tartanak meg.
A 19 nemzeti közösség közül, 16 szükséges számú, a 2002-ben történt népszámlálást illetően, s feltételt teremtett külön választói listák létrehozására, illetve közvetlen választások megtartására – emelte ki Svetozar Čiplić, emberi jogi és kisebbségi miniszter. Három nemzeti közösség, a júniusi választásokon tanácsát, elektromos képviselőház útján választja. A közvetlen választásokra kimennek az albánok, az askaliák, a bunyevácok, bosnyákok, bolgárok, vlahok, görögök, egyiptomiak, magyarok, németek, romák, ruszinok, románok, szlovákok, ukrajnaiak, és a csehek. A macedónok, horvátok és szlovének úgy döntöttek, hogy ebben az időszakban, a nemzeti tanácsokat, elektromos képviselőházon keresztül választják meg. Attól függetlenül, mely módon választják meg a nemzeti tanácsokat, egyazon illetékességük lesz – hangoztatta Čiplić miniszter, emlékeztetve arra, hogy erre a döntésre, március 9-én helyezkedtek, miután elmúlt a 120 nap, a különleges választási listákra való beiratkozás kezdete óta. A miniszter úgyszintén emlékeztetett arra, hogy március 11 óta, ismét különleges választási listákat nyitottak. Ugyanis, a nemzeti kisebbségek más képviselői is, akik ezt a jogukat eddig nem használták ki, feliratkozhatnak a különleges listára, mindaddig, amíg nem jön el a június 6-ika előtti 14 nap, annak érdekében, hogy az első közvetlen választások a nemzeti kisebbségek tanácsába, minél sokrétűbbek legyenek.
Đuro Malobabić


