Űrvállalkozók szerint 2020-ban elindulhat a Hold-turizmus
Vezető űrvállalkozók úgy vélik, készen állnak és kit tudják tölteni az űrt az amerikai űrrepülésben, miután a NASA nyugdíjazza űrsiklóit
A történelmi döntés emellett a becslések szerint ötezer munkahelyet teremthet az államokban, és segít a NASA-nak elkerülni, hogy több milliárd dollárt fizessen Oroszországnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartó járatokért – mondja Bretton Alexander, a Commercial Spaceflight Federation elnöke. Ő és társai nyugodtan válaszoltak a legtöbb kritikus fő kételyét adó kérdésre, tudniillik, a kereskedelmi űrrepülés biztonságos hozzáférést képes-e nyújtani az űrhöz. Egyes kritikusok és a kongresszus tagjai aggodalmukat fejezték ki a kipróbálatlan kereskedelmi űrrepülés biztonságával kapcsolatban.
Ám az űripar vezetői szerint, számukra a biztonság a legfontosabb dolog. Elon Musk, a Space Exploration Technologies (SpaceX) alapítója a kérdést ahhoz hasonlította, miképpen a repülőket igénybe vevők minden hátsó gondolat nélkül választanak járatot, mivel a biztonság kérdése a repülőtársaságoknál is nemzetközi szabvány lett. Ő és a többi űrvállalkozó szerint, a kereskedelmi űrrepülés is a legkomolyabb biztonsági szabványokhoz igazodik majd. Robert Bigelow, a felfújható űrlakhelyeket gyártó Bigelow Aerospace vezetője szerint, nem engedhetik meg maguknak a baleseteket. A keddi találkozón résztvevő űripari cégek mindegyike a legerősebb biztonsági szabványokat célozza, melyeket a NASA és az orosz Szojuz program állított fel. Ezen utóbbi szerintük még jobb statisztikával is rendelkezik, mint az űrsiklók, melyek 1981-es debütálása óta két katasztrófára került sor, és 14 asztronauta vesztette életét.
A SpaceX és versenytársai úgy vélik, a megfelelő pénzügyi háttérrel 2014 körül már amerikai asztronautákat tudnak az űrbe szállítani. Kevesebbe kerülne, mint amennyit a NSA fizet az orosz Szojuzon lévő helyekért. Az űrügynökség jelenleg körülbelül 51 millió dollárt fizet helyenként az orosz űrhajón asztronautái számára. Ám mielőtt ez megvalósulhatna, a cégek számos automata repüléssel szeretnék vizsgálni a biztonságot.
Az űrvállalkozók optimista képet festettek arról, hogyan is nézne ki 2020-ra a kereskedelmi űrrepülés. Szerintük számos cég szolgáltathat alacsony Föld körüli pályára és az ISS-re szóló utakat – mondja Musk . Bigelow megjegyezte, saját űrhotel cége azt tervezi, hogy „agresszív ütemtervet” követ, mely számos magán űrállomást juttathat fel a következő évtizeden belül. A csoport emellett az alacsony Föld körüli pályán túlra is tekint. A Space Adventures vezetője, Eric Anderson szerint, 2020-ra civilek keringhetnek a Hold körül. Társasága az egyetlen, mely jelenleg űrturistáknak értékesít repülőutakat. Bár mindez álomszerűen hangzik, a Space Adventures már lefoglalta az első utasok helyét, a 100 millió dolláros Hold-úthoz.
A kereskedelmi űrrepülés az emberek egyik legdédelgetettebb álmát is valóra válthatja, méghozzá egy másik bolygó meglátogatását, amennyiben az űripar leszállítja a költségeket és a NASA-val együttműködve ösztönzi az innovációt.
Forrás: hirado.hu/Space.com

