"Botrányos és elfogadhatatlan volna a szerbiai Koszovó-határozat bármiféle módosítása"
A Szerb Radikális Párt szerint botrányos és elfogadhatatlan volna a szerbiai Koszovó-határozat bármiféle módosítása. Az okmányt Szerbia terjesztette be az ENSZ-nek.
Az LDP követeli az oroszokkal kötött energetikai szerződés felülvizsgálatát
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke szerdán követelte az oroszokkal kötött energetikai szerződés felülvizsgálatát, s a rendteremtést a Srbijagas gazdálkodásában, hogy meggátolják a további veszteségeket. Jovanović szerint az oroszok áron alul kapták meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot, cserébe a szavai szerint kútba esett koszovói politika támogatásáért.
Ma jár le a határidő
Azoknak a tisztségviselőknek, akik idén január 1-jén több tisztséget is betöltöttek, ma jár le a határidő, hogy értesítsék a Korrupció Elleni Ügynökséget arról, mely tisztségeket töltik be. Az ügynökség a július 28-án módosított törvény alapján megvizsgálja érdekütközésben vannak-e, s ha az fennáll, akkor az ügynökség a tisztségviselőnek 30 napnál nem hosszabb határidőt szab összeférhetetlen tisztségei megszüntetésére.
Az LDP közleménye
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke közleményben állapítja meg, hogy a NIS-részvényekkel tegnap megkezdett kereskedelemből is kiderül, mennyire katasztrofális döntés volt a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) privatizálása. Szerinte az állam közvetlenül leszorította a polgárok részvényeinek értékét.
Berlini vélemény a szerb politikáról
BERLIN – A német kormány hétfőn pozitívan értékelte Szerbia készségét, hogy Koszovóról tárgyaljon az Európai Unióval, mint ahogy azt a Beta tudósítósával közölték Berlinben. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung lap Westerwelle német külügyminiszter belgrádi látogatása után azt írja, hogy „A szerb politikusok egymás között hangsúlyozzák, hogy azért szükséges számukra az „utolsó csata” az ENSZ-ben, hogy a hazai közönségnek azt mondhassák, lám Koszovó ügyében mindent megpróbáltak”. Utána a lap szerint Belgrád a New York-i kimeneteltől függetlenül teret kap a pragmatikus politikához.
Ha a kormány engedélyezi a földgáz árának emelését, akkor az LDP kérni fogja a Srbijagas megbüntetését
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke szombaton kijelentette, a Srbijagas azért kéri a földgáz árának az emelését, mert így akarja elrejteni veszteségeit. Jovanović bejelentette, ha a kormány engedélyezi az áremelést, az LDP kérni fogja a Monopolellenes bizottságtól, hogy büntesse meg a Srbijagast és védje meg a fogyasztókat. „Ha engedélyezik az áremelést, akkor a szerbiai fogyasztó 50 százalékkal magasabb árat fizet majd a földgázért, mint a nyugat-európai fogyasztó, annak ellenére, hogy Bajatović a Srbijagas igazgatója állandóan azt szajkózza, hogy Szerbia a legkedvezőbb áron kapja az oroszoktól a földgázt”, mondta Čedomir Jovanović a Beta hírügynökségnek.
Szerbiai politikai színtér - heti összefoglaló
Guido Westerwelle német diplomáciai vezető szerbiai látogatásán kívül, az ország politikai színterének eseményeire az ENSZ-közgyűlés szeptember 9-ei ülésével kapcsolatos történések nyomták rá bélyegüket. Ezen az ülésen kerül ugyanis megvitatásra az a határozati javaslat, amelyet Belgrád terjesztett be a koszovói kérdés megoldására.
Tadić kabinetje cáfolja a médiaspekulációkat
Boris Tadić szerb köztársasági elnök kabinetje cáfolta a médiákban megjelent azon hamis állításokat, miszerint a szerb elnök állítólag, bizonyos feltételekkel, kész lenne Koszovó elismerésére. „ Ez abszolút hazugság. Tadić elnök soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét”, mondták a Tanjug Hírügynökségnek az elnöki kabinetben a fenti híresztelésekkel kapcsolatban.
Ellenzékii tüntetés van készülőben
Velimir Ilić, az Új Szerbia elnöke ma bejelentette, hogy pártja a jövő héten tárgyalásba kezd a Szerbiai Demokrata Párttal és a Szerb Haladó Párttal egy ellenzéki tüntetés megszervezéséről. A tüntetés szeptember végén vagy október elején lesz esedékes.
Bírálták az ombudsmant, mert a hivatalos honlapon közölt térképen Szerbia Koszovó nélkül szerepel
A Szerb Radikális Párt és a Szerb Haladó Párt ma bírálta Saša Janković köztársasági ombudsmant, mert a hivatalos honlapon közölt térképen Szerbia Koszovó és Metóhia nélkül szerepel. Az ombudsman elvetette a vádakat mondván, hogy nem Szerbia térképéről van szó.

