Jelenleg a Vajdaság Portál ARCHÍVUMát olvassa.
Friss tartalom a www.vajdasag.eu címen olvasható.

www.vajdasag.eu

Megalakul a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán


Ezzel megszűnik a jelenlegi MNT tagjainak és elnökének a megbízatása.

Az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács szerdán megtartja alakuló ülését a szabadkai városháza dísztermében. Korhecz Tamás, a 35 tagú "miniparlament" leendő elnöke a Magyar Szó című lapnak elmondta, az alakuló ülésen megválasztják a testület elnökét és alelnökeit, hitelesítik a mandátumokat.

Megkerülhetetlen lett a VMSZ


A magyar párt megerősödése átrendezheti Szerbia politikai színterét.

A Magyar Összefogás listának a magyar nemzeti tanácsi választásokon aratott fölényes győzelme után a belgrádi szakértők úgy vélik, ez átrendeződést hoz a szerbiai politikai színtéren is - közli a Duna TV

Az Összefogás listája tarolt Szerbiában


Európában elsőként a szerbiai kisebbségek választhatták meg közvetlenül nemzeti tanácsukat

400 ezer kisebbségi adhatta le voksát tegnap, a részvételi arány 50 százalék körül volt. Még nincsenek hivatalos eredmények, de az biztos, hogy az öt magyar lista közül a Magyar Összefogás tarolt.

A becslések szerint a Magyar Összefogásnak háromnegyedes többsége lesz a nemzeti tanácsban

SZABADKA - A Magyar Összefogás lista, amelyek a VMSZ támogatott, abszolút többséget szerzett a nemzeti tanácsválasztáson. Becslések szerint háromnegyedes többsége lesz a nemzeti tanácsban, közölte vasárnap este Pásztor István, a VMSZ elnöke. Ez nagy örömmel és büszkeséggel tölti el, annak ellenére, hogy e lista ellen inkorrektség és szabálytalankodás is előfordult.

Pásztor: elsöprő győzelem

A nemzeti tanácsi választásokon a részvétel meghaladta az ötven százalékot.

A nemzeti tanácsi választásokon a részvétel meghaladta az ötven százalékot.

Nemzetitanács-választások

Szerbiában ma tartják meg a nemzetitanács-választásokat, amelyeken a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak tagjait választják meg. 19 nemzeti kisebbség választ nemzeti tanácsot – 16 közvetlen választáson, ugyanakkor a horvátok, a macedónok és a szlovénok közvetett úton, azaz elektorok közgyűlések által választják meg nemzeti tanácsukat. A nemzetitanács-választásokat Szerbia 167 községében szervezték meg.

Orbán Viktor: az MNT választás nemzeti ügy


A Nemzeti Együttműködés Rendszere a határon túl élő magyar közösségek előtt is nyitott

A Nemzeti Együttműködés Rendszere egyformán nyitott a Magyarországon és a határon túl élő magyar közösségek előtt – hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének budapesti találkozóján.

A Magyar Összefogás – Korhecz Tamás lista jelöltjei

A június 6-ai Magyar Nemzeti Tanács-választás
1-es sorszámú lista
Magyar Összefogás – Korhecz Tamás

Archívum

február 2012
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234

Archívum

Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Navigáció

Vajdasági online könyváruház