Negyven országból érkeztek vendégek Gučába
Guča ma is, az ötvenedik Dragačevói Szábor harmadik napján, a világ rézfúvósainak fővárosa, ahol számos fúvószenekar, néptánc-csoport és kórus gyűlt össze, a közönség pedig a világ negyven országából érkezik. A mind nagyobb számú látogatónak lehetősége nyílik arra, hogy a Szábor ideje alatt autodidakta szobrászok és festők kiállításait tekintsék meg, idén pedig újdonságként, a dragačevói gazdaság termékeinek bemutatójára is sor kerül.
Jubiláris, 50. trombitafesztivál Gučán
Guča péntektől kezdve a jubiláris, 50. trombitafesztivál házigazdája, az eredeti népi alkotás egyetlen szemléje. A fesztivál zászlaját Milutin Mrkonjić infrastruktúrával foglalkozó miniszter vonta fel. A gučai szábor Szerbia egyik legnagyobb fejlesztési lehetősége, amiért a kormány támogatja ezt az egyedülálló rendezvényt, amely már fél évszázada tart – mondta Mrkonjić, gratulálva a házigazdáknak és a szervezőknek, a nagy jubileum alkalmából. Guča bejáratánál pénteken leleplezték Desimir Perišić földművesnek emelt emlékművet, aki 1961. október 14-én, az első szábor győztese volt.
Trombita-fesztivál Gučán
Guča készen áll, hogy befogadjon 1 millió látogatót, amennyit az idei trombita-fesztiválra várnak – üzenik a rendezvény szervezői, melyről Szerbia ismertté vált az egész világon. Az idei rendezvényre augusztus 13-22-ig kerül sor.
Két hét múlva kezdődik az 50. trombitafesztivál Gučan
Annak ellenére, hogy a jubiláris, 50. gučai trombitások szemléjének kezdetéig még van két hét, a szálláshelyek 80 százaléka Gučában és a környező helységekben már le van foglalva. A BLIC beszámol arról, hogy Gučában szállást foglaltak egész Európából, Ausztráliából, Amerikából, de még Afrikából is. A lap emlékeztet arra, hogy az 50. szemle, sok tekintetben, különleges lesz.
Singidunumi séta
Eszükbe jutott-e valaha, hogy csak néhány méterrel a mai Belgrád alatt az ókori Singidunum maradványai találhatóak? Az óvárosban csaknem minden terület őriz római kori emléket, ezért a szerb főváros Európa ókori lelőhelyekben leggazdagabb városai közé sorolható. Belgrád megtekintésének egyik újabb túrája az ókori Singidunumon át vezető séta, valamint a mai város előtt létezett városról szóló történet meghallgatása.
A falusi turizmus fejlesztése
KRAGUJEVAC – Szerbiában jövőre megkezdődik négy próbaprojektum végrehajtása, amelyek célja a falusi turizmus fejlesztése Dél-Bánátban, a Duna-mentén, valamint Közép- és Kelet-Szerbiában, közölte ma Goran Petković idegenforgalmi államtitkár.
A turistaidény küszöbén
Korunk turistája mind gyakrabban hajlik arra, hogy üdülési helyül a még mindig nem eléggé kiaknázott zöld, illetve szerbiai falusi környezetet válassza. Írásunk arról számol be, hogy hogyan folyik az idei idényre való felkészülés, annak érdekében, hogy a falusi turizmus sikeresebb legyen. A Koštunica faluban megtartott találkozón erről folytatott eszmecserét a turizmus területén tevékenykedő vállalkozók egyesülete.
Az Avala
Az Avala-hegy a belgrádiak kedvenc kirándulóhelye, továbbá a külföldiek is örömmel visszatérnek ide, miután felfedezik szépségeit.
Az 511 méter magas Avalát bátran nevezhetjük Belgrád kincsének is. Pontosan ennek a plusz 11 méternek köszönheti, hogy a hegyek közé sorolták. Lankáin 600 különféle növényfaj található, közöttük több védett is, pl. az aranyeső, a turbános liliom és a magyal.
Idegenforgalmi együttműködés Bosznia-Hercegovinával
Mlađan Dinkić szerb gazdasági és térségfejlesztési miniszter valamint Mladen Zirojević, Bosznia-Hercegovina külkereskedelmi és gazdasági viszonyokkal foglalkozó minisztere, kedden Mostarban államközi megállapodást írt alá a turizmus terén történő együttműködésről. Az aláírásra a Mostar 2010 elnevezésű Nemzetközi ipari vásár keretében került sor. „Egyesítenünk kell erőnket, hogy idevonzzuk a külföldi vendégeket – emelte ki Dinkić, s azt javasolta, hogy minden három hónapban, tartsák meg a szerb, horvát és Bosznia-hercegovinai kormány közös ülését, melyen megvitatnák a közös érdekű problémákat és a gazdaság fejlesztését mindhárom országban.
Szerbia az idén egymilliárd dináros idegenforgalmi bevételt tervez
Szerbia az idén egymilliárd dinár bevételre szeretne szert tenni idegenforgalomból, közölte Goran Petković államtitkár. Szerinte növelni kellene a hazai és a külföldi vendégek számát is. Az év elejétől azonban tovább csökken a hazai vendégek száma az idegenforgalmi központokban.

