Útikalauz Horvátországba
Köszöntök mindenkit, lehet, hogy kicsit elkéstem ezzel az írással, de az utószezonra még jól jöhet, valamint a következő évre, azoknak, aki az idén valamilyen oknál fogva nem jutottak el a tengerre.
Már az év elején elterveztem, hogy az idei év nyarát, ha lehet, akkor a horvát tengerparton töltjük. Persze már tavaly is voltak hasonló terveim, aztán, mint annyiszor mindig kútba estek. De az idei elgondolás sikerült és igazán szép élményekkel tértünk haza a horvát tengerpartról.
A nyaralást már kora tavasszal elkezdtem tervezgetni, és ahogy módosultak az útirányok úgy vele együtt a személyek száma is mindig változott.
Kezdetben, édes kettesben terveztük a nyaralást a párommal, majd jöttek az ötletek és a barátok csatlakozása, hol hat, hol nyolc személyes lakosztályokat nézegettünk a neten.
De a végső létszám a hat maradt. Egy nagyon kedves magyarországi barátaink (Tarról) csatlakoztak hozzánk.
Miért a Horvát tengerpartra esett a választás? Vagy 19 éve nem jártunk ezen a vidéken, és mert ez van legközelebb hozzánk 5-6 óra út, és már lógathatjuk is a lábunkat a tengerbe.
Azt nem mondhatom, hogy a legolcsóbb is , de az biztos hogy a látvány és az élmény, amit nyújt a tenger, az kárpótol mindenért.
Mi az autópályát választottuk, mert ez tűnt a leggyorsabbnak, és árban is megfelelő Az útirány Rijeka volt, mivel ez tűnt a legközelibbnek.
Érkezésünkkor szabad lakosztályt nem találtunk, így az útirányt tovább módosítottuk, Jadranovo, majd pedig Crikvenica következett, ahol is végleg sátrat vertünk, persze csak jelképesen.
Szinte hihetetlen, de minden egyes ház felső szintje lakosztályokra van kialakítva, és még így is alig lehet találni szabad helyet. Minden lakosztályt úgy szereltek fel, hogy az egy fiatal pár, vagy család, baráti-kör minden igényét kielégítsék.
Az árak is változóak a helytől és a felszereltségtől függően már 10 -100 euróig lehet válogatni, persze ha talál az ember szabad, és igényeit, kielégítőt.
Nekünk mondhatom hogy szerencsénk volt, mert nem kellet sokat keresgélni, és találtunk, árban és helyben is megfelelőt.
De erre külön felhívom mindenki figyelmét, ne tegye az utolsó pillanatra a lakosztály keresését, mert nagyon nehezen lehet találni szabad helyet.
Hogy hogyan lehet olcsón kényelmesen és tele élménnyel nyaralni?
Elárulom, ha tehetitek, akkor az élelmet itthonról vigyétek, hiszen az elkésztéssel nem kell sokat vesződni, egyszerű és nagyszerű ételeket akár fél óra alatt is elkészthetünk.
Ha valaki utána számol, akkor valójában csak a lakásért és az útért kelet fizetnie.
Az egyedüli hátránya a tengerpartnak, az hogy nagyon sok helyiség partoldalra épül, és a strandra való lejutás egy kisebb kondi edzésnek is megfelel.
Az árakról annyit hogy a kenyér, tej az ásványvíz, jégkrém és a napilapok közel egy euróba kerülnek.
Amit még érdemes tudni a tengerpart úgy sziklás, mint apró kavicsos, és homokos. Tehát válogatni lehet a strandok közt, szinte minden igényt, kielégítenek. Ha netán a nudizmust találnánk vonzónak, akkor ennek is hódolhatunk. A vízhiány itt nem ismert, a strandon is le tudsz tusolni, napozóágyat és napernyőt is igényelhet a kedves turista.
A hajókirándulások között is nagyon sok a választék, úgy éjszakai, mint nappali hajókázás is lehetséges.
Ha valaki most készül évi szabadságra, akkor, ha teheti, válassza a tengerpartot, hiszen az utószezon is szép, ha nem a legszebb a tengeren, hiszen mentesülve vagyunk a nagy tömegtől, az árak is jelentősen visszaesnek már ebben az idényben.
Aki most készül nyaralni annak kellemes nyaralást, és jó pihenést kívánunk.

Krk sziget

Kilátás

Crikvenica

A kikötő
Lackó Tünde


