Orbán Viktor Szabadkán
Orbán Viktor, magyar kormányfő ma Palicson részt vesz a Szent István-napi ünnepségen, a magyarok nemzeti ünnepén, amely egyben a szerbiai magyar közösség ünnepe is. A magyar kormányfő Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének a meghívására érkezik Szabadkára és most első ízben lesz jelen magyar kormányfő, amióta a Vajdaságban is megtartják ezt az ünnepet. Pásztor István, a VMSZ elnöke a Beta hírügynökségnek elmondta, Orbán Viktor jövetelének elsődleges indítéka a nemzeti ünnep megülése, de a látogatás mindenképpen alkalom lesz a politikai tárgyalásokra is. Pásztor elmondta, hogy a magyar kormányfővel elsősorban a Magyar Nemzeti Tanács ambícióiról szeretnének beszélgetni, de arról a támogatásról is, amit a vajdasági magyarok az anyaországtól várnak el.


