Jelenleg a Vajdaság Portál ARCHÍVUMát olvassa.
Friss tartalom a www.vajdasag.eu címen olvasható.

www.vajdasag.eu

A magyar miniszterelnök segítséget ígért a szerbiai magyaroknak

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma a vajdasági Szabadkán, Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökével való találkozója során, segítséget ígért a szerbiai magyaroknak, mindenekelőtt az oktatás és a tájékoztatás terén. „Ma tájékoztattak a Magyar Nemzeti Tanács hároméves tervéről, és én azt támogatásomról biztosítottam” jelentette ki Orbán elnök úr, aki magánlátogatáson tartózkodik Szabadkán, és Palicson részt vesz a Szent István-napi ünnepségen. A magyar miniszterelnök azt üzente a szerbiai magyaroknak, hogy „az erősek egységesen fennmaradnak, a gyengék elvesznek”.

Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke újságíróknak elmondta, hogy a magyar miniszterelnököt elsősorban az oktatás és a tájékoztatás terére vonatkozó tervekről tájékoztatta. „ A fent említett tervek a tanulókra és egyetemi hallgatókra vonatkozó standardok javítására, diákotthonok építésére és diákszállító autóbuszok bevezetésére vonatkoznak”, mondta Pásztor úr.
Izvor/forrás: Međunarodni Radio Srbija/Szerbia Nemzetközi Rádió

Feldolgozta: vajdasag.eu

Megosztás

Archívum

február 2012
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234

Archívum

Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Navigáció

Vajdasági online könyváruház