Jelenleg a Vajdaság Portál ARCHÍVUMát olvassa.
Friss tartalom a www.vajdasag.eu címen olvasható.

www.vajdasag.eu

A zombori turizmus fejlesztése

Zombor 2008 szeptemberétől kapcsolódott be az Amerikai Egyesült Államok pénzelte MEGA programba, amely 31 szerbiai várost, illetve községet ölel fel és célja szakmai segítségnyújtás a fejlődés lehetőségeinek felismeréséhez és kihasználásához, az itt élő polgárok életminőségének javításához, valamint a beruházók számára kedvező és vonzó feltételek megteremtéséhez. Ennek érdekében a szakemberek számos továbbképzésen, szemináriumon vettek részt az eltelt másfél évben.

Zombor tavaly, részben a MEGA programnak köszönhetően, bekerült azon 15 szerbiai város, illetve község közé, amelyek ez év júniusáig elnyerhetik a kedvező működési körülményeket biztosító környezetről szóló tanúsítványt. E partnerprogramban a NALED, a SIEPA és a MEGA nemzetközi projektumcsoportok mellett részt vesz a gazdasági és vidékfejlesztési minisztérium, valamint a tartományi önkormányzati és községközi együttműködési titkárság.
A MEGA program keretében múlt hét elején A zombori turizmus fejlesztése címmel műhelymunkát szervezett az önkormányzat helyi gazdasági fejlesztési részlege. A műhelymunkát háromtagú szakértői csoport vezette. A két hazai szakértő, Mladen Cvetanović és Siniša Čađo mellett az Amerikai Egyesült Államok fővárosából érkezett Scott Wayne osztotta meg tudását, a nemzetközi turizmus és gazdasági fejlesztés terén húsz év során szerzett tapasztalatait a részvevőkkel: a zombori turisztikai szervezet, a monostorszegi helyi közösség, a Vojvodinašume erdőgazdasági közvállalat, a vállalkozók egyesülete, a fejlesztési ügynökség és a zombori turisztikai ügynökségek munkatársaival.
Izvor/forrás: Zombori Rádió

Archívum

február 2012
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728291234

Archívum

Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Navigáció

Vajdasági online könyváruház