Orosz elnökválasztás – Macron sok sikert kívánt Putyinnak hazája modernizálásához

Párizs, 2018. március 19., hétfő (MTI)Emmanuel Macron francia államfő telefon beszélt hétfőn az előző nap újraválasztott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akinek sok “sikert kívánt a hazája politikai, demokratikus, gazdasági és társadalmi modernizálásához” – közölte a francia elnöki hivatal.

Az Elysée-palota közleménye szerint a francia elnök megerősítette “ragaszkodását az Oroszország, Franciaország és Európa közötti konstruktív párbeszédhez”, valamint megerősítette: “meggyőződése, hogy az Európa és az Oroszország közötti, egyértelmű alapon történő együttműködés – amely elengedhetetlen az európai kontinens biztonságához -, mindkét ország érdeke”.
A közlemény szerint Macron a két ország közötti vitás kérdésekre is kiért: Szíria, Ukrajna és a Szkripal-ügy kapcsán emlékeztetett a francia álláspontra.
A köztársasági elnök Szíriát illetően “kifejezte mély aggodalmát az afrini és a kelet-gútai helyzet miatt, és a felszólította a szíriai rezsimet támogató Oroszországot, hogy tegyen meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy megszűnjenek a harcok és veszteségek a civil lakosság körében”.
Emmanuel Macron kiemelte, hogy “Franciaország továbbra is határozottan ragaszkodik Ukrajna szuverenitásának és területi épségének a nemzetközileg elismert határok közötti helyreállításához, és a minszki megállapodás mielőbbi tényleges végrehajtásához” négy évvel azután, hogy Moszkva bekebelezte a Krím félszigetet.

Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök és lánya nagy-britanniai megmérgezésével kapcsolatban a francia elnök azt is kérte Vlagymir Putyintól, hogy “határozattan vegye kézbe” a vegyi fegyverek elleni harcot. Emmanuel Macron szerint az orosz hatóságoknak “fényt kell deríteniük a Salisburyben elkövetett elfogadhatatlan támadással kapcsolatos felelősségekre és határozottan kézbe kell venniük azokat az esetleges programokat, amelyeket nem jelentettek be a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél”.
A francia elnök a Novicsok hatóanyag fejlesztési programra utalt, miután Theresa May brit miniszterelnök a múlt héten a londoni alsóházban bejelentette, hogy brit szakértők megállapítása szerint a Novicsok nevű, oroszországi fejlesztésű, fegyverekben is használható minőségű idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg Szergej Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, a brit külső hírszerzés (MI6) volt ügynökét és lányát, Julija Szkripalt, akiket azóta is válságos állapotban kezelnek Salisbury kórházában. Moszkva tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz.

További cikkek