Puszt Tibor filmrendező kapja az idei Szkíta Aranyszarvas-díjat

Budapest, 2018. március 20., kedd (MTI) – Puszt Tibor filmrendező, producer kapja az idei Szkíta Aranyszarvas-díjat, amelyet kedden adnak át Budapesten – közölte Molnár Pál újságíró, a filmes elismerés egyik alapítója kedden az MTI-vel.

Puszt Tibor játék- és dokumentumfilmek alkotója, producer és filmes fesztiválok, találkozók szervezője 1985-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd az 1988-ban első produkciós cégként megalakult Filmex Kft. ügyvezető igazgatója volt. 1989-ben producerként működött közre az első nem állami filmként gyártott hosszú dokumentumfilm, az apajpusztai környezetszennyezésről szóló, Magyar József által rendezett Lovas ünnep elkészítésében.
A gólyák mindig visszatérnek címmel alkotta első játékfilmjét 1992-ben, amelyért több nemzetközi elismerésben is részesült. Számos dokumentumfilmet rendezett, köztük 1984-ben a Mesél a Filmgyár című munkát, valamint Filmsámán címmel Zolnay Pálról, Illúziók címmel Jancsó Miklósról, Elillanó évek címmel Csurka Istvánról, Isten igájában címmel Nyírő Józsefről, Virradat címmel Szabó Dezsőről, majd Mecénás címmel Mihály Gábor szobrászművészről is készített portrékat.
A méltatás szerint díszlettervezőként is közreműködött számos filmben, producerként pedig fél tucat alkotást jegyzett, köztük Jancsó Miklós az Isten hátrafelé megy című 1992-es munkáját.

Megszervezte a Moholy Filmfesztivált, a dokumentumfilm-verseny 1999-2006 között számos fiatal magyar filmesnek nyújtott bemutatkozási lehetőséget. Díjai között szerepel még a Mafilm-emlékplakett, amelyet 1981-ben vehetett át, az MTV-nívódíjat pedig 1985-ben kapta meg.
A Szkíta Aranyszarvas-díj magánszemélyek – Puszt Tibor, Molnár Pál, Mihály Gábor – által alapított, évente kiosztott filmművészeti elismerés, amely azokat a magyar alkotókat jutalmazza, akik több évtizedes munkásságukkal itthon és külföldön elismerést szereztek a magyar filmnek, és alkotásaikban a magyar és az európai szellemiség együtt van jelen.
A 2002-ben alapított művészeti díjat eddig mások mellett Bácskai Lauró István filmrendező, forgatókönyvíró, Hintsch György filmrendező, forgatókönyvíró, Jeli Ferenc filmrendező, Hildebrand István operatőr, Morell Mihály vágó, Fakan Balázs dramaturg, Dárday István filmrendező, Csurka István író, András Ferenc és Jelenczki István, valamint Péterffy András rendezők vehették át.

További cikkek