Segítő technológiák a társadalmi beilleszkedésért

think-tank

Kósa Ádám sajtóközleménye – „Támogató technológiák a fogyatékossággal élő személyek társadalmi beilleszkedése, oktatása és foglalkoztatása szolgálatában” címmel jövőkutatási tanulmányt adott ki az Európai Parlament, melynek elkészítését Kósa Ádám fideszes EP-képviselő kezdeményezte.
A néppárti politikus elmondta: „A segítő technológiák célja, hogy kiegészítsék a fogyatékossággal élő személyek hiányzó képességét. Ugyanakkor szem előtt kell tartani azokat a szélesebb körű technológiai és tudományos trendeket, amelyek a társadalom egészét, épeket és fogyatékossággal élőket egyaránt érinteni fogják. Már most gondolnunk kell a lehetséges jogi, etikai és társadalmi következményekre annak érdekében, hogy ezek a nagyszerű találmányok az emberekért legyenek és hozzáférhetőségük ne újabb diszkrimináció alapjául szolgáljanak”. „Kiemelten fontos ezért, hogy az Európai Parlamentben elkezdődött a párbeszéd, az együtt gondolkodás, hogy olyan világot formálhassunk, ami valóban rólunk, emberekről szól és értünk van” – mutatott rá Kósa Ádám.

A nagyszabású tanulmány középpontjában a támogató technológiákban rejlő lehetőségek állnak három típusú fogyatékosság tekintetében: vakság és látássérülés; siketség és hallássérülés; valamint autizmus spektrumzavar. Kósa hangsúlyozta: „A fogyatékossággal élő emberek a társadalmi életben aktív és független módon szeretnének részt venni, vagyis úgy, hogy a hétköznapi életben ne legyenek rászorulva családtagjaikra, barátaikra. Az informatikai technológiák fontos szerepet játszanak oktatásukban és a munka világába való beilleszkedésükben is”.

A segítő technológiákra jó példa a hazánkban működő KONTAKT tolmácsszolgáltatás, amelyet 2014. március 17-én Orbán Viktor miniszterelnök indított útjára. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a jelnyelvi tolmács egyaránt megjelenjen a siket személy és a hívott fél okostelefonján vagy táblagépén, aki a jelnyelvet hangzó nyelvre fordítva közvetít a beszélgetők között.

A tanulmány a következő linken érhető el:
http://www.europarl.europa.eu/thinktank/en/search.html?word=Assistive+technologies

A tanulmányhoz készült kisfilm magyar felirattal itt tekinthető meg:

Rövid áttekintés:
http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/ATAG/2017/603197/EPRS_ATA(2017)603197_EN.pdf

További cikkek