Brüsszel, 2012. február 8., szerda (MTI) - Az idei szürettől az Európai Unióban feltüntethetik a bortermelők termékeiken az "ökológiai bor" kifejezést.
Az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben jelentette be, hogy a biotermeléssel foglalkozó állandó uniós bizottság új szabályokat fogadott el az ökológiai borokra vonatkozóan.
Ezek az uniós végrehajtó testület szerint "javítják az átláthatóságot és növelik az ökológiai borok ismertségét a fogyasztók körében, továbbá hozzájárulnak "az uniós ökológiai borok nemzetközi pozícióinak megerősítéséhez is, hiszen sok más bortermelő ország (az USA, Chile, Ausztrália, Dél-Afrika) már korábban szabványokat dolgozott ki e borokra vonatkozóan".
Kósa Ádám sajtóközleménye
A mai napon Kósa Ádám fideszes EP-képviselő védnöksége és az Európai Logisztikai Egyesület (European Logistics Association - ELA) szervezésében került megrendezésre a "Miként javíthatja a logisztika az emberek életét" című konferencia Brüsszelben. Az esemény fő célja az volt, hogy az európai intézmények, a szakértők és a civil szféra közösen gondolkodjanak a logisztika jövőjéről és a benne rejlő lehetőségekről , s rávilágítsanak arra, hogy az EU 2020 stratégiával összhangban miként válhat a logisztika az európai gazdaság egyik fő motorjává.
Gál Kinga sajtóközleménye
Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívására az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának ülésére érkezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetősége. A közelgő ukrajnai választások miatt a delegáció már az elmúlt év végén maga kérvényezte, hogy fogadja őket a frakcióközi munkacsoport. A szervezetet Kovács Miklós elnök és Brenzovics László alelnök képviselte a brüsszeli rendezvényen.
Brüsszel, 2012. február 7., kedd (MTI) - Megállapodást kötött az Európai Unió és az Egyesült Államok arról, hogy Washington megszünteti a kereskedelmi partnerek által túlzottan magasnak tartott dömpingellenes vámjait, és cserébe az EU visszalép a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) emiatt folytatott eljárástól.
Ezt az Európai Bizottság kereskedelmi felelőse, Karel De Gucht jelentette be Brüsszelben kiadott közleményében.
PRISTINA – Samuel Žbogar, az Európai Unió különleges képviselője Koszovóban tegnap este kijelentette, hogy küldetésének elsődleges célkitűzései a Pristina és Belgrád közötti párbeszéd elősegítése, a szabad mozgás biztosítása Koszovó északi részén is, a vízumkönnyítés előre vitele, valamint a stabilizálási és csatlakozási folyamatra vonatkozó párbeszéd támogatása. Prioritást kap majd a szervezett bűnözés elleni küzdelem, és a normális helyzet visszaállítása Kosovska Mitrovicában – mondta Žbogar a tisztségbe lépésekor a tiszteletére rendezett fogadáson.
Brüsszel, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Az euróövezetben minimálisan csökkent, az egész Európai Unióban emelkedett az államadósság tavaly a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest az Eurostat hétfőn publikált adatai szerint.
Az euróövezetben a bruttó hazai termék (GDP) arányában mért államadósság 87,4 százalékot tett ki az eurót használó 17 országban a harmadik negyedév végén. Három hónappal korábban 87,7 százalék volt az arány. Valamennyi uniós tagországot figyelembe véve 81,7 százalékról 82,2 százalékra nőtt az összesített államadósság.
BRÜSSZEL – Az EULEX február 8-án tájékoztatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy milyen eredményekkel járt a koszovói szervkereskedelem ügyében folytatott nyomozás, annak ellenére, hogy a nyomozás titkossága miatt bizonyos operatív adatok nem közölhetők. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem értek el haladást”, jelentette ki a Beta hírügynökségnek Brüsszelben Jurij Las, az EULEX Különleges Nyomozócsoportjának szóvivője. „A Különleges Nyomozócsoport most azon dolgozik, hogy információkat szerezzen a hivatalos intézményektől, hogy utána elvégezhessék a nyomozást”, mondta Lass, aki így válaszolt a Beta kérdésére, hogy John Clint Williamson, a Különleges Nyomozócsoport főügyésze ad-e valamilyen jelentést az EU-nak és az ENSZ-nek mivel január 25-én elmúlott egy éve, hogy az Európai tanács elfogadta Dick Marty jelentését a koszovói és albániai szervkereskedelemhez fűződő bűncselekményekről és eddig nem sok szó esett arról, hogy valamilyen kézzel fogható eredményeket értek volna el a nyomozásban.
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Európai Bizottság az illetékességi körébe tartozó minden segítséget megad a magyar hatóságoknak, hogy kezelni tudják a Malév leállása után kialakult helyzetet.
A testület közlekedési szóvivője, Helen Kearns egy pénteki sajtótájékoztatón a legfontosabbnak azt nevezte, hogy az érintett utasok számára érvényesítsék az uniós szabályokban előírt rendelkezéseket és jogaikat tiszteletben tartsák.
ÚJVIDÉK: Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke és Jelko Kacin, az Európa Parlament jelentéstevője tegnap Brüsszelben megbeszéléseket folytattak Szerbia EU-s tagjelöltségének fontosságáról, közölték Egeresi kabinetjéből. „Szerbia számára nagy fontossággal bír, hogy március 1-jén tagjelölti státust kapjon, a megbeszéléseket követően optimista vagyok, hogy ez így is fog történni” – mondta Egeresi a Kacinnal való találkozása után. Hozzáfűzte, Szerbia előtt vannak még teljesítésre váró feladatok, de ezt nemcsak az EU-s tagság miatt, hanem önmagunkért is meg kell oldanunk. Szavai szerint Vajdaság adu lehet Szerbia kezében ezen az úton. A brüsszeli Magyar hivatal és a Vajdasági hivatal együttműködési megállapodást írt alá a jószomszédi és partneri viszony elmélyítése, Szerbia és Vajdaság európai felzárkózása érdekében.
Bagó Zoltán sajtóközleménye
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén a képviselők nagy többséggel megszavazták "A sport európai dimenziójáról" szóló jelentést. Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő hozzászólásában üdvözölte, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó támogatási programban a sport már új támogatási területként jelenik meg.
Az Európai Parlament jelentése a sport európai dimenziójáról a 2011. január 18-án elfogadott, "A sport európai dimenziójának fejlesztése” című bizottsági közleményre adott válasz. E dokumentum elsőként határozza meg a EB elképzeléseit egy uniós szintű fellépésről a Lisszaboni Szerződésben megjelenő sport területét érintően.










