Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 2012. február 21., kedd (MTI) -
Őrizetbe vette kedden Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatóját az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.

DSK-t saját kérésére hallgatják ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatosan, amelyeken való részvételét korábban nyilvánosan beismerte.

PRÁGA – Ivan Gašparovič Szlovákia és Vaclav Klaus Csehország elnökei tegnap Ivo Josipović Horvátország és Boris Tadić Szerbia elnökével egyetértettek abban, hogy Belgrád és Pristina kapcsolatai nem lehetnek sorsdöntőek abban, hogy miként értékelik Szerbia teljesítményét az Európa felé vezető úton. A Prága melletti Lani várban a négy elnök ma nem formális beszélgetést folytatott, elsősorban az európai témákról és Klaus meg Gašparevič ismét kifejezték erőteljes támogatásukat, hogy márciusban Szerbia kapja meg az EU-s tagjelölti státust, amit Gašparevič úgy minősített, hogy az már eldöntött dolog csak még aláírásukkal nem erősítették meg. "Szerbia elé nem támaszthatják egyetlen feltételként Pristinát. Szerbiát érdemben kell minősíteni, úgy, hogy összességében milyen haladást ért el", mondta Gašparevič a közös sajtóértekezleten a plenáris ülés után. Boris Tadić megköszönte a cseh és a szlovák elnöknek a maximális támogatást, amelyet Szerbiának nyújtanak az Európa felé vezető úton és megismételte, függetlenül a párbeszéd nyíltságától és a problémák rendezésétől, Szerbia sohasem fogja elismerni Koszovó függetlenségét.

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 2012. február 18., szombat (MTI) -
Csehország, Szlovákia és Horvátország szombaton egyaránt támogatásáról biztosította Szerbiát abban, hogy mielőbb az Európai Unió hivatalos tagjelöltje legyen.

A három ország államfője ugyanakkor egybehangzóan úgy vélte, hogy Koszovó függetlenségének elismerése nem lehet a jövőbeni szerb uniós tagság meghatározó feltétele.

PRÁGA – A prágai Lani elnöki palotában baráti légkörben megkezdődött Boris Tadić szerbiai, Ivo Josipović horvát és Ivan Gašparović szlovák elnök találkozója, amelyre Vaclav Klaus cseh elnök kezdeményezésére jött létre. Az Európába igyekvő két egykori Jugoszlávia területén létesült állam vezetői másfél éve tárgyalnak az egykori Csehszlovákia széthullásával létesült két ország vezetőivel, amelyek 2004. óta tagjai az Európai Uniónak, hogy így négyesben minden évben találkozzanak és az európai témákról meg a regionális kérdésekről tárgyaljanak. Az elnökök által vezetett nemzeti küldöttségek munkajellegű megbeszélését délutánra ütemezték be, kora este pedig Klaus, Gašparović, Josipović és Tadić sajtótájékoztatót tart az elnöki palotában. Csehország és Szlovákia erőteljesen támogatják Szerbiát, hogy márciusban megkapja az EU-s tagjelölti státust, Horvátország pedig az Európához való csatlakozás folyamatának a megkezdése óta támogatja Szerbiát ebben a törekvésében.

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2012. február 17., péntek (MTI) -
Szlovákia 3 városában tartottak tiltakozó megmozdulást péntek délután a Gorilla-botrány kapcsán elindult tüntetéssorozat szervezői.

A múlt hét pénteki pozsonyi tüntetés után ezúttal Turócszentmártonba, Rózsahegyre és Eperjesre szerveztek demonstrációkat.
"A tüntetések fokozódnak, országszerte a választások előtti napra, március 9-re tervezzük kicsúcsosodásukat" – olvasható a szervezők állásfoglalásában.

BELGRÁD: Carl Bildt svéd külügyminiszter értékelése szerint Szerbia megérdemli az Európai Unió tagjelölti státusát, közölte ma a belgrádi svéd nagykövetség. Bilt szerint a közeljövőben Montenegró számára is lehetővé kell tenni a felzárkózási megbeszélések megkezdését. „Az együttműködés ajtajának minden olyan európai demokrácia számára nyitva kell állnia, amelyek akarják és eleget tesznek az EU-s tagsággal járó kötelezettségeknek” – áll Bildtnek a svéd Parlamentben a hazája külpolitikájával kapcsolatos jelentésében. Reményét fejezte ki, hogy Bosznia és Hercegovina új kormánya lépéseket tesz az európai integrációs folyamatok felé, és hogy a nemzetközi jogvédő bíróság ítélete után Macedóniával is megkezdődnek a megbeszélések. Hozzáfűzte még, hogy Albánia és Koszovó számára is lehetővé kell tenni ezt a folyamatot.

BERLIN: Januárban a szerbiai polgárok álltak az elő helyen, akik a legnagyobb számban kértek menedékjogot Németországtól. A német belügyminisztérium közleménye szerint a múlt hónapban 697 szerbiai állampolgár kért politikai menedékjogot Németországtól. Ez jóval több mint amennyi kérelmet nyújtottak be az afganisztáni, iraki, pakisztáni, iráni és szíriai állampolgárok. Januárban 4564 külföldi kért Németországtól menedékjogot, ez a decemberinél 9,3, míg a tavaly januárinál 22 százalékkal nagyobb szám.

BELGRÁD – William Burns, az amerikai államtitkár helyettese ma várhatóan Belgrádba érkezik, és ezzel megkezdi nyugat-balkáni látogatását. Burns a tervek szerint február 16-a és 20-a között látogatást tesz Belgrádban, Szarajevóban, Pristinában és Zágrábban, ahol a State Department bejelentése szerint „kiemeli annak szükségességét, hogy az országok vezetői megoldják a kulcskérdéseket, mint amilyen a törvény uralma és a gazdasági fejlődés”. Egyelőre nem tudni, Belgrádban ki lesz Burns tárgyalópartnere. Borislav Stefanović, a Pristinával tárgyalásokat folytató belgrádi csoport vezetője korábban a Beta hírügynökségnek kijelentette, hogy az amerikai államtitkár helyettesével való találkozótól információcserét vár, de számít arra a lehetőségre is, hogy hatni tud „a másik félre”, mindenek előtt Koszovó regionális jelenléte tekintetében.

STUTTGART/ÚJVIDÉK – Vajdaság és a németországi Baden Würtemberg tartomány parlamenti képviselői hamarosan együttműködési megállapodást írnak alá – állapodtak meg ebben tegnap Stuttgartban a két tartomány képviselőházának elnökei, Egeresi Sándor és Guido Wolf. A vajdasági parlament sajtószolgálatának közleménye szerint Guido Wolf elfogadta Egeresi javaslatát, hogy a két parlament nevében a többéves együttműködés megerősítéseként írjanak alá együttműködési megállapodást. Egeresi szerint ezzel konkrétabbá válik az a megállapodás, amit Szerbia Köztársaság kötött Baden Würtemberggel.

Hága, 2012. február 15., szerda (MTI/AFP) - Május 14-én kezdődik meg a népirtással és háborús bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok büntetőpere a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) - jelentette be szerdán az NT.

A törvényszék döntése értelmében a per a vádhatóság bevezető beszédével kezdődik meg, majd a védelem kap ugyanerre lehetőséget, s ezt követően maga a vádlott is felszólalhat, ha akar.

Időjárás

Fotó © vajdasag.eu

Köd

   -8°

Páratartalom: 86%
Szél: D 8 km/ó
Cs P Szo V
Felhõs Elõfordulhat havazás Túlnyomóan napos Elõfordulhat havazás

-2°



-2°

westbook25 éve halt meg Andy Warhol

A mai napon, huszonöt éve, halt meg Andy Warhol, a huszadik századi amerikai képzőművészet legismertebb alakja, a pop-art legismertebb képviselője. Andrew Warhola néven a pennsylvaniai Pittsburgh-ben született 1928. augusztus 6-án. Családja Szlovákiából vándorolt az USA-ba, ő pedig harmadik gyerekként született.

westbook.eu

You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Bejelentkezés Facebookkal
Sign in using Facebook