Amikor két évtizeddel ezelőtt szétesett az akkori Jugoszlávia, vagyona a hat újonnan alakult kis ország között oszlott meg egyenletesen. A szukcesszióról szóló, 2001-ben megkötött megállapodás értelmében, meghatározták a felosztás módját, melyet legkönnyebben a diplomáciai képviseletek esetében valósítottak meg, míg a munkaszervezetek és polgárok vagyona szétosztásában ez a folyamat nehézkesen megy. Úgy tűnik, a probléma megoldása csak az új közös fedél alatt lehetséges, illetve amikor valamennyi jugoszláv tagország az EU tagja lesz.

Hága, 2012. február 15., szerda (MTI/AFP) - Május 14-én kezdődik meg a népirtással és háborús bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok büntetőpere a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) - jelentette be szerdán az NT.

A törvényszék döntése értelmében a per a vádhatóság bevezető beszédével kezdődik meg, majd a védelem kap ugyanerre lehetőséget, s ezt követően maga a vádlott is felszólalhat, ha akar.

Varga István, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2012. február 9., csütörtök (MTI) -
Minden eddiginél nagyobb hideget mértek Szerbiában csütörtökön: a hőmérő higanyszála reggel mínusz 27 fokot mutatott Újvidéken, ahol a helyzetet tovább bonyolította, hogy a város egyes körzetei fűtés nélkül maradtak a hőerőmű elosztóállomásán keletkezett meghibásodás miatt.

A távfűtőművek illetékese elmondta: a zimankós idő beköszöntése óta Újvidék gázfogyasztása egyre nagyobb, eléri a napi 1,5 millió köbmétert, ami kétszerese a tavaly februári értéknek.

Vida Ognjenović író kapta az idei humanizmusért kijáró Világdíjat, melyet az Ohrid-i Akadémia ítél oda. Az erről szóló döntést héttagú nemzetközi zsűri hozta meg – közölte az Arhipelag kiadóház. Február 7-21-ig tartják meg a 28. Szarajevói tél elnevezésű nemzetközi fesztivált, melyen, az elkövetkező 40 napban, a térség, de az egész világ alkotói mutatják be munkájukat. Az idei fesztivál megtisztelt vendége – Dánia.

Budapest/Szarajevó, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Antal Nimród és Bergendy Péter egy-egy filmje is szerepel a kedden este a Szarajevói Nemzeti Múzeumban nyíló és a 28. évadát kezdő Sarajevska Zima (Szarajevói Tél) nemzetközi fesztiválon, amely március 21-ig tart a bosnyák fővárosban.

Félegyházi Csaba, a szarajevói magyar nagykövetség kulturális attaséja elmondta az MTI-nek, hogy a rendkívüli hóesés miatt katasztrófahelyzetet hirdettek Szarajevóban és Bosznia több körzetében, a követség is zárva volt hétfőn. Ezért a Filmrevü a Visegrádi országokból című egyhetes seregszemlét, amelyet szerdán a Varsói csata 1920/Csoda a Visztulánál című lengyel filmmel kezdtek volna, február 22-től kezdődően tartják meg.

BELGRÁD – A Hemofarm kosarazói és a klub vezetősége miután 40 órát autóbuszban töltöttek a boszniai Široki Breg melletti behavazott alagútban, reggel Mosztárba érkeztek. A Hemofarm internetes honlapja arról értesített, hogy a mentőcsoportok, rendőrök, különleges alakulatok és buldózeres utászok még az éjjel egy óra tájban Jablanica felől az alagút elé érkeztek ahonnan a kosárlabdázók a nagy hófúvások miatt reggel fél kilenckor jutottak Mosztárba.

SZARAJEVO – Boris Tadić, Szerbia elnöke pénteken este kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szerbia nélkül nincsen tartós szilárdság a Nyugat-Balkánon. „Az, ami az 1990-es években velünk történt nem normális dolog. Szétzúztunk egy fantasztikus államot és megsemmisítettük egy gazdag társadalom potenciálját”, mondta Tadić Jahorinán az Al Jazeera Televíziónak. Kiemelte, célkitűzése a politikában az, hogy kiiktassák "az agresszív és gyűlölködő kifejezések használatát. Tadić felszólított az együttműködésre, az infrastruktúrák és hidak közös építésére, „a jobb légkör mielőbbi megteremtésére”. A koszovói megoldással kapcsolatban Tadić azt mondta, „Koszovó északi részében szemmelláthatóan olyan gondok vannak, amelyeket egymagában sem a koszovói albánok, sem a nemzetközi közösség nem tud megoldani”. Kiemelt, hogy neki van megoldási javaslata, de addig nem akarja a nyilvánosság elé terjeszteni míg nem kezdik el megvalósítását.

JAHORINA – Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina vezetői pénteken támogatták a szervezet bűnözés elleni együttműködést, valamint közös jelentkezést a sportversenyek megszervezésére oly módon, hogy először megszerveznék a közös regionális kézilabda ligát meg a téli portok versenyeit. A Jahorinán megtartott tárgyalás után közös sajtótájékoztatón Boris Tadić, Ivo Josipović, Željko Komšić, Nebojša Radmanović és Bakir Izetbegović közölték, hogy megállapodtak abban, közösen fordulnak az EU környezetvédelmi gondok rendezését és a sporthoz szükséges infrastrukturális objektumok építését szolgáló alapok igénylésére. Támogatták azt is, hogy a harmadik országokban képviselik egymást konzuláris ügyekben, amit „roppant hasznos dolognak” tartanak. A horvát elnöknek abban a kezdeményezésében, hogy közösen vegyék eljárásba a háborús bűncselekményeket azonban nem értettek egyet. Josipović, horvát elnök kezdeményezéséről a tárgyalás nem formális részében is beszélgettek és az ötletet támogatta Boris Tadić, Szerbia elnöke, Željko Komšić, a boszniai elnökség elnöklője azonban nem támogatta azt.

SZARAJEVÓ: A Jahorinán ma informális megbeszéléseken vesz rész Horvátország és Szerbia elnöke, valamint Bosznia és Hercegovina háromtagú elnöksége, amelyen szó lesz a három ország együttműködéséről, a régió helyzetéről, valamint államközi megállapodások kezdeményezéséről a háborús bűnösök kiadatása megkönnyebbítése érdekében. Ivo Josipović, Boris Tadić, Željko Komšić, Nebojša Radmanović és Bakir Izetbegović megbeszéléseket folytat a szervezett bűnözés elleni harc összehangolásáról, az EU-s alapok közös lehívásáról és a közös fellépésről, jelentették az Elnökségből.

BANJA LUKA – A boszniai Szerb Köztársaság elnökének a hivatala tegnap bírálta Čedomir Jovanovićot, a Liberális Demokrata Párt elnökét az erre a Bosznia-Hercegovina-i entitásra vonatkozó kijelentéséért. „Azt a tudatos hazugságot szorgalmazva, miszerint a (boszniai) Szerb Köztársaság a népirtásnak köszönhetően jött létre, Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke kollektív bűnösséggel próbál megvádolni egy egész népet, amely csupán az élethez való jogát védelmezte abban a térségben, amelyben évszázadok óta él – olvasható a Milorad Dodik köztársasági elnök hivatala által kiadott közleményben. – Csúnya dolog, hogy Jovanović a boszniai Szerb Köztársaságról és annak létrejöttéről szóló hazugságokkal próbálja megnyerni vagy a választópolgárokat, vagy pedig a mentorait. Egyre megy.”

Időjárás

Fotó © vajdasag.eu

Köd

   -8°

Páratartalom: 86%
Szél: D 8 km/ó
Cs P Szo V
Felhõs Elõfordulhat havazás Túlnyomóan napos Elõfordulhat havazás

-2°



-2°

westbook25 éve halt meg Andy Warhol

A mai napon, huszonöt éve, halt meg Andy Warhol, a huszadik századi amerikai képzőművészet legismertebb alakja, a pop-art legismertebb képviselője. Andrew Warhola néven a pennsylvaniai Pittsburgh-ben született 1928. augusztus 6-án. Családja Szlovákiából vándorolt az USA-ba, ő pedig harmadik gyerekként született.

westbook.eu

You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Bejelentkezés Facebookkal
Sign in using Facebook