Amikor két évtizeddel ezelőtt szétesett az akkori Jugoszlávia, vagyona a hat újonnan alakult kis ország között oszlott meg egyenletesen. A szukcesszióról szóló, 2001-ben megkötött megállapodás értelmében, meghatározták a felosztás módját, melyet legkönnyebben a diplomáciai képviseletek esetében valósítottak meg, míg a munkaszervezetek és polgárok vagyona szétosztásában ez a folyamat nehézkesen megy. Úgy tűnik, a probléma megoldása csak az új közös fedél alatt lehetséges, illetve amikor valamennyi jugoszláv tagország az EU tagja lesz.

Budapest, 2011. december 15., csütörtök (MTI) - Szlovénia, Csehországot és Magyarországot megelőzve, a kelet-közép-európai térség legversenyképesebb gazdasága - állapította meg egy, a The European House-Ambrosetti szervezet megbízásából készített átfogó regionális tanulmányában több nemzetközi nagyvállalat.

A budapesti, "Új Európa kilátó" (Observatory on New Europe) konferencián közzétett elemzés szerint a térségbeli államok közül versenyképesség tekintetében Szlovénia vezet, rendre Csehország, Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Lengyelország és Románia előtt.
A kutatásban részt vett a többi között a General Electric, az Enel, a Prysmina, a Cib Bank és az ING International.

Budapest, 2011. december 5., hétfő (MTI) - Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa szerint a hétvégi választásokon elbukott horvát és szlovén kormánypártok lehetőségeit, hibáiktól függetlenül, a "katasztrofális" gazdasági helyzet határozta meg.

A szakértő a vasárnapi szlovén és horvát választásokat értékelve az MTI-nek hétfőn elmondta: a választási kudarc oka, hogy mindkét ország számára nagyon fontosak a külpiacok, s bár nyilvánvalóan szükség van belső reformokra, a kedvezőtlen európai gazdasági klíma megnehezítette a kormánypártok helyzetét.

LJUBLJANA – Szlovéniában az első előre hozott választásokon Zoran Janković győzött, az ember, aki a Merkatorból a legsikeresebb szlovén vállalatot, Ljubljana polgármestereként pedig a szlovén fővárosból – szavai szerint – „a világ legszebb pontját” hozta létre. Most új kihívások várnak rá – hogy Szlovéniának visszaszerezze a régió legsikeresebb európai országának a tekintélyét. A 28 képviselői hely megszerzésével Janković legyőzte fő riválisát, Janez Janšát. A győzelmét egyesek atombomba-robbanáshoz hasonlítják, amely szétzúzta a szlovéniai politikai térséget. Boris Tadić szerbiai államfő és Dragan Đilas belgrádi polgármester gratuláltak Jankovićnak a választási győzelméhez, azzal a kívánsággal, hogy Szerbia és Szlovénia között fejlődjenek a bilaterális, gazdasági és baráti viszonyok.

Lendva/Budapest, 2011. november 29., kedd (MTI) - Szülőfalujáról, a szlovéniai Dobronakról (Dobrovnik) írt képeslapokkal bőségesen illusztrált helytörténeti könyvet Kovács Attila.

Amikor Kovács Attila 3-4 évvel ezelőtt elhatározta, hogy könyvet ír arról, hogyan éltek a 20. század első felében Dobronakon, sokat töprengett a kötet formáján - írja a szokatlan helytörténeti munkáról a Népújság című szlovéniai hetilap internetes oldalán.

Lendva/Budapest, 2011. november 29., kedd (MTI) - A magyar nemzetiségi közösség országgyűlési képviselői posztjának megszerzésére két jelölt indul december 4-i előrehozott szlovéniai országgyűlési választásokon. Rajtuk kívül még három magyar található szlovén pártok választási listáján.

A nemzetiségi jelöltek egyike az 51 éves Göncz László történész, kisebbségkutató, aki az elmúlt három évben képviselte a magyar közösséget a szlovéniai parlamentben. A másik pedig a 27 éves Orbán Dusán egyetemista, a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önigazgatási Nemzeti Közösség tagja – mondta el a jelöltekről az MTI-nek Király M. Jutka a Népújság című szlovéniai hetilap felelős szerkesztője.

ÚJVIDÉK – Újvidéken tegnap megnyílt Szlovénia Szerbiában létesített tiszteletbeli konzulátusa a Felszabadulási sugárút 78-as számú épületében. Első tiszteletbeli konzulnak Rajko Marić ügyvédet választották meg. Marić az 1997-ben alapított Kredarica szlovén egyesület végrehajtó bizottságának az elnöke. Ez az első ilyen egyesület az egykori Jugoszlávia térségében. A konzulátust Dragoljuba Benčina, a szlovén külügyminisztérium államtitkára nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitón azt mondta, Szlovénia teljes mértékben támogatja Szerbia európai útját,a konzulátusnak pedig hozzá kellene járulnia a két ország, valamint a Vajdaság és a szlovéniai régiók együttműködéséhez. Franc But, Szlovénia nagykövete emlékeztetett arra, hogy jelenleg Szerbiában 1.300 szlovén cég működik és, hogy Szlovénia az egyik vezető beruházó állam Szerbiában.

Bécs/Budapest, 2011. november 20., vasárnap (MTI) - Szlovén biológusok felháborodásuknak adtak hangot a mostani vadászati idényben kilövésre tervezett farkasok példátlanul magas száma kapcsán.

A szlovén környezetvédelmi minisztérium tizenkét farkas kilövésére adott engedélyt 2012 októberéig, ami a 70-100 tagúra becsült állomány jelentős részét képezi. A Dinaricum Fenntartható Fejlődésért Egyesület arra figyelmeztetett, hogy harminc éve nem történt ekkora beavatkozás a farkaspopulációba.

Lendva/Budapest, 2011. november 15., kedd (MTI) - Ötven éves az önálló szlovéniai magyar irodalom, erre emlékezve tartanak kétnapos konferenciát szerdán és csütörtökön a lendvai Bánffy Központban.

Fél évszázada, 1961-ben megjelent Muraszombaton (Murska Sobota) az első szlovéniai magyar verseskötet, Vlaj Lajos (1904-1966) Versek című kötete. Ennek megjelenésétől tekintik az önálló szlovéniai magyar irodalom megszületésnek. A fél évszázadra emlékezve tartják meg a két napos Bánffy Napokat Lendván, a szlovéniai magyarság kulturális központjában.

PODGORICA – Jelko Kacin szlovén képviselő, az Európai Parlament délkelet-európai országokkal megbízott küldöttségének az alelnöke úgy értékelte, hogy Montenegró és némileg Szerbia „húzzák” a Balkánt az Európai Unió felé. Az Analitika elnevezésű podgoricai web-portálnak nyilatkozva Kacin elmondta továbbá, hogy Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia viszont „egy helyben topognak”. Szerinte Montenegró jó példája annak, hogy nem kell sokáig várakozni a csatlakozási tárgyalások kezdetének dátumára, és ezt a példát – mint mondta – Szerbiának is követnie kell.

Időjárás

Fotó © vajdasag.eu

Köd

   -8°

Páratartalom: 86%
Szél: D 8 km/ó
Cs P Szo V
Felhõs Elõfordulhat havazás Túlnyomóan napos Elõfordulhat havazás

-2°



-2°

westbook25 éve halt meg Andy Warhol

A mai napon, huszonöt éve, halt meg Andy Warhol, a huszadik századi amerikai képzőművészet legismertebb alakja, a pop-art legismertebb képviselője. Andrew Warhola néven a pennsylvaniai Pittsburgh-ben született 1928. augusztus 6-án. Családja Szlovákiából vándorolt az USA-ba, ő pedig harmadik gyerekként született.

westbook.eu

You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

Belépés

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Bejelentkezés Facebookkal
Sign in using Facebook