Belgrád, 2012. február 8., szerda (MTI) - A szerbiai közlekedési pilóták önálló szakszervezete szerint a Jat Airways anyagi helyzetéről pontos látleletet kell felvenni, mert a szerb kormány, mint tulajdonos stratégiai döntés előtt áll a szerb nemzeti légitársaság jövőjét illetően.
"Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a légiközlekedési vállalat értékét reálisan felbecsüljék, tekintettel az esetleges hazai, vagy külföldi partnerekkel való társulás lehetőségére" - hangsúlyozza egyebek között a szerbiai pilóták szakszervezetének szerdai közleménye.
ÚJVIDÉK – A Beta hírügynökség értesülése szerint Szerbia költségvetéséből nem folyósították Vajdaságnak azokat az összegeket, amelyekből a tartomány a nagyberuházási kiadásokat fedezte volna. Majd 6 milliárd dináros hiányról van szó.
BELGRÁD – Mint ismeretes, Sretko Kalinić és Željko Milovanović, az egykori zimonyi klán tagjai, tegnap hajnalban megkiséreltek kiszökni a belgrádi különleges bíróság fogdájából. Az eset kapcsán tegnap este letartóztattak öt börtönőrt, akiket felfüggesztettek állásukból. Alapos a gyanú ugyanis, hogy lehetővé tették a bebörtönzöttek számára a szökést. Ezért a bűntényért egytől 8 évi szabadságvesztés jár.
Belgrád, 2012. február 8., szerda (MTI) - Szerbiában élő szíriai állampolgárok szerdán délután behatoltak országuk belgrádi nagykövetségének udvarára, jelszavakat firkáltak a falakra és bezúzták a garázsok ablakait.
Az esetről a szerb belügyminisztérium tájékoztatott.
A közlés szerint a szíriaiak csoportja az eset után ismeretlen irányba távozott; az incidens körülményeit kivizsgálják.
Belgrád, 2012. február 8., szerda (MTI) - Szerbia legnagyobb fegyvergyára, a kragujeváci Zastava az idei esztendőre közel 330 millió dollár értékű fegyver gyártására kötött megállapodást; a legtöbb terméket az amerikai piacra szállítják - idézte Dragan Sutanovac szerb védelmi minisztert szerdán a Tanjug.
Ez az érték a 2011-es évben legyártott fegyverek értékének a kilencszerese.
Varga István, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 2012. február 8., szerda (MTI) - Szerbiában 12-re emelkedett a rendkívüli hideg időjárás áldozatainak a száma, szerdán reggel a vajdasági Zomborban mérték a legnagyobb hideget, 21 fok volt hat órakor.
Szerbiában 38 községben továbbra is súlyos a helyzet, még mindig 70 ezer ember van hótól elzárt településeken. A belügyminisztériumban a vasárnap kihirdetett rendkívüli helyzetet figyelemmel kísérő osztály illetékesei közölték, hogy a nap folyamán 31 érintett községbe juttatják el a szükséges mennyiségű fűtőolajat, amelyet a rászorulók a benzinkutaknál vehetnek át.
BELGRÁD – Mától Szerbiában minden hajóúton tilos a hajózás – jelentette ki a Beta hírügynökségnek Pavle Galić, a szerbiai infrastruktúra- és energiaügyi miniszter helyettese. Mint elmondta, befagyott a Duna, a Száva és a Tisza is. Minden úszótest lehorgonyzott és telelőben van – mondta Galić.
BELGRÁD – A zavartalan energia-ellátással megbízott munkacsoport ma javasolni fogja Szerbia Kormányának, hogy a két állami ünnepet, február 15-ét és 16-át kössék össze a hétvégével, vagyis február 17-e munkaszüneti nap legyen. Petar Škundrić, a munkacsoport tagja újságíróknak elmondta: a testület ülésén megállapodtak abban, hogy olyan intézkedéseket javasolnak, amelyek értelmében 10 százalékkal csökken a villanyáram fogyasztása – amivel megakadályozhatók a rendszer esetleges meghibásodásai.
BELGRÁD – A szerb parlamentben a hatalmi koalíció ma támogatta, hogy a Legfelsőbb Birói Tanács tagjának Miroljub Tomić kragujeváci bírát válasszák meg, az ellenzék viszont bírálta a jelölt eddigi munkáját. Mirjana Ivić a javaslattevő képviselője kijelentette, hogy egy köztiszteletben álló bíróról van szó, aki pillanatnyilag a Fellebbviteli Bíróságon dolgozik Kragujevácon, ahol munkatársai egyhangúlag támogatták jelölését.
BELGRÁD – A büntetés végrehajtást ellenőrző állami bizottság holnap a szerbiai parlamentben megvitatja Sretko Kalinić és Željko Milovanović szökési kísérletének az esetét. Meho Omerović, az állami bizottság tagja ma a parlamenti tudósítóknak kijelentette, hogy az ülés nyitott lesz az újságírók számára, és hogy azon jelen lesz a büntetés végrehajtási igazgatóság igazgatója is. Mint mondta, Obradović a parlamenti bizottság tagjainak beszámol a szökési kísérletről. A két fegyenc kedden reggel fél hat tájban megkísérelt megszökni a különleges bíróság fogdájából oly módon, hogy elfűrészelte a cella vasrácsát.










