A kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása az elmúlt 10 év nemzetpolitikájának legfontosabb mérföldköve

Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet

Ma van éppen tíz esztendeje, hogy az újonnan alakult magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elsöprő többséggel, 98%-os támogatással elfogadta az állampolgársági törvény módosítását, ami lehetővé tette a külhoni magyarság számára, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váljon. Ez volt az a történelmi lépés, amellyel új időszámítás kezdődött a magyar nemzetpolitikában és amelynek eredményeként mára az 1 millió 100 ezret is meghaladta az új magyar állampolgárok száma. május 26-a az újkori magyar történelemben is mérföldkőnek számít. Kezdete annak a folyamatnak, amelynek köszönhetően újjáépítettük a kapcsolatot a külhoni magyarsággal és…

Horvát választások – Felmérés: egyik párt sem tud majd egyedül kormányt alakítani

infinitecroatia képe a Pixabay -en.

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Zágráb, 2020. május 26., kedd (MTI) – A legújabb közvélemény-kutatások szerint sem a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), sem a legnagyobb ellenzéki párt, a baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) nem lesz képes abszolút többséget szerezni a július 5-ére kiírt előrehozott parlamenti választásokon Horvátországban – írta kedden a Vecernji List című napilap. Míg a HDZ önállóan, az SDP több párttal közösen, koalícióban méretteti meg magát a negyven nap múlva esedékes választásokon. A horvát Nova TV kereskedelmi csatorna és az IPSOS intézet május 17-22. között elvégzett…

Szijjártó: Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával

Kép: Szijjártó Péter Bukarestben Bukarest, 2020. május 26. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Bogdan Aurescu román külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Bukarestben, a külügyminisztériumban 2020. május 26-án. MTI/Borsos Mátyás Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2020. május 26., kedd (MTI) – Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával, és a világjárvány idején megtapasztalt ésszerű együttműködést szeretné továbbfejleszteni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben, ahol román hivatali partnerével, Bogdan Aurescuval tárgyalt. Közös sajtóértekezletükön elmondta: Magyarország a közép-európai térség…

Tőkés László: száz év alatt meg kellett tanulnunk zsákban táncolni

Kép: Tőkés László és Sándor Krisztina sajtótájékoztatója Kolozsváron Kolozsvár, 2020. május 26. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszél a trianoni centenáriumról és a honosítási folyamatban segítséget nyújtó “demokráciaközpontok” újranyitásáról Sándor Krisztinával, az EMNT ügyvezető elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón Kolozsváron, a párt székházában 2020. május 26-án. MTI/Kiss Gábor Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:  Kolozsvár, 2020. május 26., kedd (MTI) – A Trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni – jelentette ki keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar…

Fánkalakú, tüzes galaxist fedeztek fel

WikiImages képe a Pixabay -en.

Kép: illusztrácó WikiImages képe a Pixabay -en. Canberra, 2020. május 26., kedd (MTI) – Fánkalakú, tüzes galaxist fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport. A “kozmikus tűzgyűrűnek” nevezett jelenség segíthet többet megtudni a galaxisok struktúrájáról és kialakulásukról. A rendkívül ritka típusú galaxis tömege a Tejútrendszeréhez hasonlatos, alakja azonban fánkra hasonlít, közepén egy lyukkal – áll az ausztrál ARC Centre of Excellence for All-Sky Astrophysics in 3 Dimensions (ASTRO 3D) nevet viselő nemzetközi kutatócsoport közleményében. Az intézet szakértőinek sikerült felvételt készíteniük a galaxisról, így megmutathatják, hogy nézett ki 11 milliárd éve. A galaxis,…

Montenegró megnyitja határait az alacsony fertőzöttségű országok turistái előtt

montenegro

Belgrád/Pristina/Szkopje/Podgorica/Szarajevó, 2020. május 26., kedd (MTI) – Megnyitja határait Montenegró a koronavírussal csekély mértékben fertőzött országok előtt, a szomszédos országok állampolgárai viszont így egyelőre nem mehetnek nyaralni az Adria-parti kis országba, ami felháborodást keltett a régióban. Közben Szerbiában az utóbbi 24 órában 11 159-ről 11 193-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Hétfőn megnyílt a magyar-szerb határ, a két ország állampolgárai karantén-kötelezettség és koronavírus-teszt nélkül léphetnek át a szomszédos országba. Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2401-ről 2406-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Újra engedélyezték a strandok, fürdők és wellness-központok működését, a vendéglátóhelyeken…

Olasz külügyminiszter: június 15-én Európa egyszerre nyissa meg határait

Hebi B. képe a Pixabay -en.

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Róma, 2020. május 26., kedd (MTI) – Luigi Di Maio olasz külügyminiszter azt javasolja, hogy az Európai Unió tagállamai egyidejűleg nyissák meg határaikat annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után az idegenforgalom egyszerre indulhasson újra. A RAI közszolgálati televíziónak hétfőn késő este adott interjúban az olasz diplomácia vezetője azt szorgalmazta, június 15-e legyen “az európai újraindulás napja”. Mivel Németország ezen a napon készül újra megnyitni határait, “próbáljunk meg mindannyian egyszerre újraindulni” – hangsúlyozta Di Maio. Elmondta, a római kormány el akarja kerülni, hogy…

Ökológus: valamikor egész Európában elterjedt volt a tiszavirág

Erik Karits képe a Pixabay -en.

Budapest, 2020. május 26., kedd (MTI) – Egész Európában elterjedt volt a tiszavirág, de mára az élőhelyének számító folyók 95 százalékáról eltűnt a szennyezés és a szabályozás miatt – mondta Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója kedd reggel az M1 aktuális csatornán. A műsorban elhangzott, a Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén, múlt csütörtökön született döntés értelmében ezentúl a gyűjteményt gazdagítja – mint kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzeti értéket – a tiszavirágzás, amely egyedülálló természeti látványosság, a rövid életű kérészfaj látványos rajzása. Lengyel Szabolcs elmondta, a faj első említése Arisztotelésztől származhat,…

2020. május 26., kedd

Fotó: Nagy Andrea https://www.facebook.com/andrea.nagy.9041?fref=nf

Fotó: Nagy Andrea Május / Pünkösd hava / Tavaszutó / Ígéret hava Névnap: Evelin, Fülöp Ősmagyar névnap: Doboka Az év 147. napja, 22. hete, 219 nap van az évbõl. *Napkelte: 4:55 – Napnyugta: 20:18 *Holdkelte: 6:45 – Holdnyugta: 22:56 *Az adatok Vajdaság északi részére vonatkoznak Share