Júliusban folytatódhat a szerb-koszovói párbeszéd

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2020. június 22., hétfő (MTI) – Nagyon rövid időn belül, akár már júliusban folytatódhat uniós közvetítéssel a párbeszéd Szerbia és Koszovó között – jelentette ki hétfőn Belgrádban Miroslav Lajcák, a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd kezeléséért felelős uniós megbízott. Az uniós diplomata a szerb fővárosban Aleksandar Vucic államfővel tárgyalt, majd azt mondta, olyan megállapodásnak kell születnie Szerbia és Koszovó között, amely mindkét fél számára elfogadható. Miroslav Lajcák közölte: Szerbia Európa része, a problémák Európa problémái is, a megoldások is közösek kell, hogy legyenek.…

Szerbiai választások – Választási bizottság: elsöprő győzelmet aratott a Szerb Haladó Párt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2020. június 22., hétfő (MTI) – A Szerb Haladó Párt (SNS) minden korábbinál nagyobb támogatottságot kapott a vasárnapi szerbiai parlamenti választáson – ezt erősítik meg a köztársasági választási bizottság előzetes eredményei is, amelyeket 70,57 százalékos feldolgozottság mellett közöltek hétfőn. A választási bizottság adatai szerint a jobbközép SNS a voksok 61,59 százalékát szerezte meg, ami a 250 fős belgrádi törvényhozásban 191 mandátumot jelent a következő négy évben. Ez 24 mandátummal több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges lenne. A második helyen 10,37 százalékkal a…

Újabb magyar rendőri kontingens segíti a szerb határ védelmét

Fotó: police.hu Budapest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – Szerbiába utazott hétfőn a 43. magyar rendőri kontingens 20 fővel, hogy segítse a határ védelmét – közölték a police.hu honlapon. A közlemény szerint a rendőrség elkötelezett abban, hogy az illegális migránsokat megakadályozza Magyarország, illetve az Európai Unió területére történő bejutásban. Ennek érdekében a Magyarország területén végzett feladatai mellett felajánlotta a támogatását a nyugat-balkáni országok részére. A magyar rendőrök főként járőrszolgálatot látnak el, illetve közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában. A rendőrök, nemcsak a határ közvetlen közelében fognak szolgálatot teljesíteni,…

Szerbiai választások – Kelemen Hunor gratulált a VMSZ-nek választási eredményéhez

Bukarest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn egy közösségi oldalon tett bejegyzésben gratulált a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a szerbiai választásokon elért “kimagasló eredményeihez”. A romániai magyar politikus szerint vasárnap győztek és történelmet írtak a vajdasági magyarok. Úgy vélte, hogy sikerük reményt ad, és követendő példaként szolgál a Kárpát-medencében élő minden magyar közösségnek. “Szívből gratulálok a kimagasló eredményeikhez! Az a tény, hogy a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson a korábbinál nagyobb támogatottságot sikerült elérnie a VMSZ-nek, erős…

Szerbiai választások – Orbán Viktor: a vajdasági magyarok választási sikere az egész nemzetnek szóló üzenet

Budapest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – A Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Pásztor Istvánnak írt levélben méltatta a szerbiai magyar közösség választási sikerét Orbán Viktor miniszterelnök – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy a vajdasági magyarok a vasárnapi parlamenti választáson újra megmutatták, hisznek az összefogás erejében, és nem félnek saját kezükbe venni a sorsukat. Hozzátette: ha a reménykeltő előrejelzések beigazolódnak, mostantól kétszer annyi magyar képviselő lehet a szerb parlamentben, tartományi szinten a Vajdasági Magyar Szövetség…

Szerbiai választások – Orbán Viktor: Szerbia Közép-Európával együtt nyertese lehet a következő évtizednek

Budapest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Aleksandar Vucic szerb elnöknek a Szerb Haladó Párt parlamenti, tartományi és helyi önkormányzati választásokon elért történelmi sikeréhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. “Az elmúlt években Szerbia az Ön bátor vezetésével bebizonyította, hogy nem csupán képes megbirkózni az előtte álló kihívásokkal, de készen áll arra, hogy Közép-Európa országaival együtt nyertese legyen az előttünk álló évtizednek. Meggyőződésem hogy az Önök sikeres kormányzása minden alapot megteremtett ahhoz, hogy Szerbia a négyéves parlamenti ciklus végére az Európai…

Potápi: történelmi sikert ért el a Vajdasági Magyar Szövetség

Fotó: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára előadást tart a Választások Szerbiában – magyar vonatkozások címmel megrendezett konferencián a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. budapesti székházában 2020. június 22-én. A konferenciát a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezte. MTI/Balogh Zoltán Budapest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – Történelmi sikert ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a hétvégi szerbiai választáson – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a voksolást értékelve hétfőn Budapesten. A vasárnapi választáson a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) minden korábbinál jobb eredményt könyvelhet el valamennyi szinten, közel 70…

Határon átnyúló gazdaságfejlesztési pályázatot hirdet a CED

Budapest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a CED20C elnevezésű pályázat kiemelt célja a munkahelyteremtés és a munkahelyek megőrzése a magyar vállalkozások határon átnyúló beruházásainak támogatásán keresztül. Hangsúlyozzák, a CED a pályázati lehetőség révén a magyar vállalkozások és a magyar gazdaság versenyképességének fenntartásához és további fejlődéséhez kíván hozzájárulni. A programmal elsősorban azon Magyarországgal szomszédos országokban gazdasági tevékenységgel vagy kapcsolatokkal rendelkező…

Szerbiai választások – Szakértő: a gazdaságfejlesztő programok meggyőzték a magyar szavazókat

Budapest, 2020. június 22., hétfő (MTI) – A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vasárnapi szerb parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választáson elért történelmi eredményei többek között azzal magyarázhatóak, hogy az elmúlt évek gazdaságfejlesztő programjai meggyőzték a magyar szavazókat – mondta Ördögh Tibor Balkán-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: emellett a VMSZ kampánya erős volt, amely arra épült, hogy a magyar érdekképviseletek felállása érdekében azok a magyarok is a VMSZ-re szavazzanak, akik nem értenek egyet a párt politikájával. Mint mondta, a VMSZ egyedüli magyar pártként indult országos és tartományi szinten is…

Szerbiai választások – Nagy meglepetéseket hozott az unalmasnak minősített választási folyamat

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2020. június 22., hétfő (MTI) – A szerbiai választások kampányát a sajtó és maguk a politikusok is minden korábbinál unalmasabbnak, a várható eredményeket pedig kiszámíthatónak nevezték, az előzetes eredmények viszont mégis sokakat megleptek, hiszen földcsuszamlásszerű győzelmeket, óriási bukásokat és új szereplőket is hoztak. Vasárnap Szerbiában háromszintű, parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választást tartottak. Az előzetes eredmények szerint minden szinten óriási győzelmet ért el a Szerb Haladó Párt (SNS), és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is minden korábbinál jobb eredményt ért el minden szinten.…