A járvány megfékezésével, az élet és a gazdaság újraindításával és nem értelmetlen ideológiai vitákkal kell foglalkozni

EPP-HungarianPress

Deutsch Tamás, Deli Andor és Győri Enikő sajtóközleménye

Az Európai Parlament (EP) ma szavazott az átdolgozott többéves pénzügyi kerettervhez (MFF) és Helyreállítási Alaphoz kapcsolódó állásfoglalásról. Az EP szerint a következő pénzügyi keretterv kulcsfontosságú szerepet játszik majd az európai nemzetgazdaságok válság utáni fellendítésében.

Deli Andor fideszes EP-képviselő plenáris felszólalásában megerősítette: a következő többéves pénzügyi keret kulcsfontosságú szerepet játszik a nemzetgazdaságok válság utáni fellendítésében, ezért szükséges, hogy ambiciózus és megfelelő méretű legyen. A krízis súlyosságára való tekintettel ugyanakkor a Bizottság által létrehozni tervezett Helyreállítási Alapra is szükség van, de az nem történhet a hagyományos uniós politikák – a Kohéziós Politika és a Közös Agrárpolitika – rovására, amelyek már többszörösen bizonyították hasznosságukat.

Győri Enikő, az EP Gazdasági és Monetáris Ügyek Bizottságának tagjaként hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt években kiemelkedő gazdasági sikert ért el, most a járvány kezelésében is élen jár, ennek köszönhetően a koronavírus okozta válság várhatóan kevésbé fogja megviselni a magyar gazdaságot, mint az uniós átlagot. Arányosan a harmadik legtöbb forrást mozgósítjuk a válság leküzdése érdekében. Minden elvesztett munkahely helyére újat hozunk létre. Ezt a jó teljesítményt ugyanakkor nem érheti anyagi hátrány uniós szinten. Az Unió nem jutalmazhatja mások felelőtlen gazdálkodását, vagy a járvány félrekezelését a helyreállításra szánt forrásokból.

Deutsch Tamás az EP Költségvetési- és Regionális Fejlesztési Bizottságainak tagjaként kimelte: a felzárkózás és a gazdasági növekedés előmozdítása a kohéziós politikán keresztül kulcsfontosságú lesz a válságot követően. A kohéziós támogatások felhasználásában a közelmúltban bevezetett rugalmasságot pedig legalább az új többéves pénzügyi keret első éveiben meg kell őrizni.

Deutsch Tamás a Fidesz-KDNP delegációvezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a most elfogadott szövegben az EP két, eddig ritkán tapasztalt újdonsággal rukkolt elő. Egyrészt éles kritikát fogalmaz meg az Európai Bizottsággal szemben, mikor az EU hitelességének megőrzése érdekében arra szólítja fel a Bizottságot, hogy a helyreállítási stratégia bemutatásakor tartózkodjon a félrevezető adatok prezentálásától, valamint pénzügyi varázslatok és kétségbe vonható multiplikátor hatások használatától. Másrészt a most elfogadott állásfoglalásban az EP józanabbul gondolkodó képviselőinek álláspontja érvényesült: az egész Európát érintő gazdasági válsággal való küzdelemben nem fölösleges pártpolitikai vitákra, hanem az élet és a gazdaság újraindítására, a válság következményeinek felszámolására kell fókuszálni.

Brüsszel, 2020. május 15.

További cikkek