Segítünk, hogy az EU partnerországai, elsősorban a Nyugat-Balkán és Ukrajna mielőbb kilábaljanak a válságból

EPP-HungarianPress

Bocskor Andrea és Győri Enikő tájékoztatója Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megszavazta az EU tíz bővítési és szomszédságpolitikai partnerének nyújtandó, 3 milliárd eurós összegű makroszintű pénzügyi segítséget (MFA). A középtávú hitelek formájában nyújtott támogatás célja, hogy segítsen ezen országok fizetésimérleg-krízisén: az így megnövekedett mozgásterüket a koronavírus okozta gazdasági válság elleni harcra fordíthatják. Mindezért cserébe elkötelezik magukat az európai értékek és reformok mellett. Győri Enikő fideszes EP-képviselő, a Nyugat-Balkánnal és Ukrajnával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok felelőse kiemelte: „Sem a vírus, sem annak gazdasági következményei nem tisztelik az országhatárokat. Érdekünk, hogy…

A járvány megfékezésével, az élet és a gazdaság újraindításával és nem értelmetlen ideológiai vitákkal kell foglalkozni

EPP-HungarianPress

Deutsch Tamás, Deli Andor és Győri Enikő sajtóközleménye Az Európai Parlament (EP) ma szavazott az átdolgozott többéves pénzügyi kerettervhez (MFF) és Helyreállítási Alaphoz kapcsolódó állásfoglalásról. Az EP szerint a következő pénzügyi keretterv kulcsfontosságú szerepet játszik majd az európai nemzetgazdaságok válság utáni fellendítésében. Deli Andor fideszes EP-képviselő plenáris felszólalásában megerősítette: a következő többéves pénzügyi keret kulcsfontosságú szerepet játszik a nemzetgazdaságok válság utáni fellendítésében, ezért szükséges, hogy ambiciózus és megfelelő méretű legyen. A krízis súlyosságára való tekintettel ugyanakkor a Bizottság által létrehozni tervezett Helyreállítási Alapra is szükség van, de az nem történhet a…

A zárszámadási jelentések plenáris elfogadása

EPP-HungarianPress

Deutsch Tamás sajtóközleménye  Az Európai Parlament mai, videokonferencia formájában megtartott ülésén szavazott a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó zárszámadási jelentésekről Brüsszelben. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, a zárszámadások néppárti felelőse felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság zárszámadási jelentése fordulatot jelent az Orbán-kormánnyal szemben folyamatosan hangoztatott korrupciós vádaskodásokat illetően. “A jelentés egyértelműen kimondja, hogy Magyarországgal kapcsolatban a 2010 előtti időszakban gyökerező rendszerszintű pénzügyi visszaélések és korrupciós ügyek jelentik a legfőbb problémát” – tájékoztatott a képviselő. A mentesítési eljárás az Európai Parlament (EP) pénzügyi ellenőrzési eszköze, mellyel egyrészt vizsgálja az uniós intézmények szabályos…

Szijjártó: egyre súlyosabb a migráció

Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Budapest, 2020. május 14., csütörtök (MTI) – Nemhogy jelen van, de egyre súlyosabb a migráció jelentette fenyegetettség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott videóban, miután egyeztetett a máltai miniszterelnökség vezetőjével. A tárcavezető megjegyezte, a világjárvány miatt kevesebb politikai vita szól a migrációról, pedig a máltai miniszterelnökség vezetője szerint hozzájuk csak idén az első két hónapban már több illegális migráns érkezett, mint az egész tavalyi évben. Táboraik megteltek, s a migránsokat a partjaikhoz szállító hajók is komoly problémát jelentenek. “Exponenciális növekedést látnak: az információik szerint 650…

A kontaktkövetésre szolgáló mobilalkalmazások elősegíthetik a kijárási korlátozások feloldását Európában

EPP-HungarianPress

Tóth Edina sajtóközleménye A koronavírus-járvány kitörése óta a tagállamok az Európai Bizottság támogatásával folyamatosan értékelik a válság kezelésére szolgáló digitális megoldásokat. Az Európai Parlament mai plenáris vitáján a képviselők megállapították, hogy a vírus terjedésének megfékezésére szolgáló, a fertőzöttekkel való érintkezést nyomon követő alkalmazások valóban hasznosak lehetnek a járványkezelés során. Tóth Edina fideszes EP-képviselő üdvözölte a tervezett uniós eszköztárat, és kiemelte: “Az összehangolt, a fertőzöttekkel való érintkezés nyomon követésére szolgáló mobilalkalmazások fontos szerepet játszhatnak a válságkezelés azon szakaszában, amikor elérkezik az idő a közösségi távolságtartási intézkedések uniós szintű megszüntetésére”. Tóth Edina…

Az Európai Parlament a demokrácia és a parlamentarizmus karikatúrája lett

EPP-HungarianPress

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleménye Az Európai Parlamentben (EP) a mai napon videókonferencia keretében megrendezett plenáris ülésén „Vészhelyzeti kormányzás Magyarországon és annak hatása a jogállamiságra és az alapvető jogokra” címmel tartottak vitát. A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői méltatlannak és kiábrándítónak tartják, hogy miközben Európában már 160 ezren haltak meg a koronavírus járványban, és milliók lettek munkanélküliek, a baloldal és a Soros-hálózat nem az európai polgárok sorsával, hanem továbbra is Magyarország megtámadásával van elfoglalva. A baloldal annak ellenére kényszerítette az Európai Parlament napirendjére a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében…

Szerbia tiltakozott az EU-nál Nikola Tesla horvát nemzetiségűnek nevezése miatt

www_slon_pics képe a Pixabay -en.

Belgrád, 2020. május 9., szombat (MTI) – Belgrád tiltakozó jegyzéket küldött Brüsszelnek, amiért az Európai Unió egyik internetes oldalán Nikola Teslát, a világhírű feltalálót horvát származásúként tüntette fel. Az Európai Unió Tanulósarok nevű internetes oldalán azt írták, hogy a “horvát tudós” egyike volt azoknak a feltalálóknak, akik először észlelték a röntgensugárzást. A szerb külügyminiszter és a kulturális is miniszter is bocsánatkérést vár Brüsszeltől a hibás leírásért. Nikola Tesla 1856-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ma Horvátország területén található Smiljanban született szerb nemzetiségű szülők gyermekeként. Élete nagy részét külföldön töltötte, Grazban, Mariborban…

Interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezéshez

randyjournalism képe a Pixabay -en.

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2020. május 8., péntek (MTI) – Óriási hajrával az interneten is összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. Az aláírásgyűjtés honlapján megjelenő adatok szerint csütörtök éjfélig, a határidő lejártáig 1 008 966-an írták alá az interneten a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezést. Az egymilliomodik online aláírás a határidő lejárta előtti utolsó órában született. A kezdeményezők további 220 ezer papíron gyűjtött aláírásról tudnak, de emellett még aláírási ívek ezrei lehetnek az aláírásgyűjtőknél, amelyeket a koronavírus-járvány és az ezzel…

EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó: újabb politikai üzenet a térségnek

EPP-HungarianPress

Gál Kinga sajtóközleménye Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága (AFET) ma rendkívüli ülésen hallgatta meg Várhelyi Olivér bővítési biztost a tegnapi EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó eredményeiről. A képviselők üdvözölték a magyar biztos a térség bővítéséért tett erőfeszítéseit. Gál Kinga fideszes EP-képviselő hozzászólásában kiemelte, hogy szimbolikus jelentőségű volt a szerdai EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó, mely egyben az uniós perspektíva megerősítésének kifejezése a régió számára. Várhelyi Olivér bővítésért felelős magyar biztos sikeresnek értékelte a csúcstalálkozót, amelynek megrendezése a világjárvány körülményei között azt a politikai üzenetet fejezi ki, hogy az EU-nak prioritás a nyugat-balkáni bővítés. Gál Kinga, az Európai…

Charles Michel: a nyugat-balkáni országokkal tartott uniós csúcsértekezlet megerősítette a térség európai perspektíváját

eu_parlament-pixabay

Brüsszel/Zágráb, 2020. május 6., szerda (MTI) – Mivel a nyugat-balkáni partnerországok folytatják a reformok végrehajtását, tiszteletben tartják a jogállamiságot, küzdenek a korrupció ellen és csökkentik a térségben esetlegesen jelentkező politikai feszültséget, az Európai Unió és a térség országainak csúcsértekezlete megerősítette a régió európai perspektíváját – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben szerdán. Charles Michel az Európai Unió, valamint a Nyugat-Balkán országainak videokonferencia keretében tartott csúcsértekezletét követő online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az EU a továbbiakban is segíti és támogatja a régió országainak reformprogramját és az európai integrációhoz szükséges erőfeszítéseiket. Elmondta, a…