Karas Monika: már a határon túli médiaszolgáltatók is pályázhatnak a médiatanács támogatásaira

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)

Budapest, 2020. március 12., csütörtök (MTI) – A nemzeti összetartozást, az anyanyelv ápolását és a magyar önazonosság erősítését szolgálja, hogy idéntől már határon túli médiaszolgáltatók is részt vehetnek a médiatanács támogatási programjában – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Karas Monika felidézte, hogy 2011 – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az NMHH megalakítása – óta biztosítják a médiaszolgáltatók támogatását.
Elmondta, négy kategóriában nyújtanak anyagi segítséget a helyi közösségi médiaszolgáltatóknak. Műszaki fejlesztésekre, a rezsiköltségek támogatására, illetve a rádió és televízió állandó műsorainak készítésére lehet pályázni – ismertette az NMHH elnöke, aki azt is kiemelte, hogy idéntől már a Magyarországgal szomszédos országokban, a magyar nyelvű műsorokat készítő szolgáltatók is pályázhatnak a támogatásra.
Karas Monika kitért arra is, hogy az általuk nyújtott támogatás a fő bevételi forrása sok olyan helyi médiaszolgáltatónak, amelynek műsoraira nagy az igény.
Tájékoztatása szerint a pályázati feltételek a tamogatas.mtva.hu oldalon megtalálhatóak. A pályázatok első fordulójának beadási határideje április 2., illetve 16. – hívta fel a figyelmet Karas Monika.

További cikkek