Romániában a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról fogadott el a határozatot a kormány

Eugen Visan képe a Pixabay -en.

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2020. június 16., kedd (MTI) – Romániában a koronavírus-járvány miatt május közepén meghirdetett, kedden éjfélkor lejáró veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbításáról fogadott el határozatot a kormány keddi ülésén.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint továbbra is kötelező marad az egészségügyi távolság betartása, a védőmaszk viselése a közösségi közlekedési járműveken és a zárt nyilvános terekben. Zárt térben 20, a szabadban legfeljebb 50 fő gyülekezhet.
A hétfőtől bevezetett újabb enyhítéseket kiegészítve a kormány kedden arról is döntött, hogy a templomok belsejében is engedélyezik az istentiszteleteket, a résztvevők számát azonban az alapterület függvényében korlátozzák. Eddig csak esküvőket, keresztelőket és gyászszertartásokat engedélyeztek a templomokban korlátozott számú résztvevővel, istentiszteletekre csak a szabadban gyűlhettek össze a hívek.
Kinyithatnak a nagy bevásárlóközpontok, kültéri medencék, óvodák és bölcsődék. Továbbra is zárva maradnak a vendéglátóhelyek beltéri részei, a mozik és a színházak. Az indokot firtató kérdésre Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár azt mondta, hogy, “nem lehet egyszerre mindent megnyitni”.
A kormányhatározat hatályban maradásához a kabinetnek öt napon belül meg kell szereznie a parlament hozzájárulását is. A törvényhozás baloldali többsége korábban jelezte: csak 15 napra hagyja jóvá a veszélyhelyzet meghosszabbítását.
Romániában az addigi rendkívüli állapotot május közepén váltotta fel a veszélyhelyzet, amely alatt a kormány kéthetente enyhített a korábbi kijárási és gyülekezési korlátozásokon. A fertőzések addig csökkenő tendenciája azonban tíz napja megtorpant, a június 6-án regisztrált 4444 eset után ismét növekedni kezdett, és most már a 4900-at is meghaladja a kórházban ápolt aktív fertőzöttek száma.
A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 250 páciensnél mutatták ki a koronavírust. Ez az utóbbi napokban már átlagosnak számít, de Romániában romlott a helyzet ahhoz képest, hogy június elején még 160 alatt volt a naponta újonnan regisztrált fertőzések heti átlaga.
Romániában a betegség megjelenése óta 22 415 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Közülük 1437-en életüket vesztették, 173 beteget továbbra is intenzív osztályon ápolnak.

További cikkek