Segítünk, hogy az EU partnerországai, elsősorban a Nyugat-Balkán és Ukrajna mielőbb kilábaljanak a válságból

EPP-HungarianPress

Bocskor Andrea és Győri Enikő tájékoztatója

Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megszavazta az EU tíz bővítési és szomszédságpolitikai partnerének nyújtandó, 3 milliárd eurós összegű makroszintű pénzügyi segítséget (MFA). A középtávú hitelek formájában nyújtott támogatás célja, hogy segítsen ezen országok fizetésimérleg-krízisén: az így megnövekedett mozgásterüket a koronavírus okozta gazdasági válság elleni harcra fordíthatják. Mindezért cserébe elkötelezik magukat az európai értékek és reformok mellett.

Győri Enikő fideszes EP-képviselő, a Nyugat-Balkánnal és Ukrajnával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok felelőse kiemelte: „Sem a vírus, sem annak gazdasági következményei nem tisztelik az országhatárokat. Érdekünk, hogy a csatlakozásra váró országok és az Unió szomszédai mielőbb talpra tudjanak állni. Támogatjuk ezen államok erőfeszítéseit, amelyeket most az emberéletek és a gazdaságuk védelmében kénytelenek tenni. A szomszédos régiók gazdasági és társadalmi stabilitása révén az uniós országok biztonságát erősítjük.”

Győri Enikő hozzátette: „Reményeim szerint a támogatás segít a csatlakozás előtt álló nyugat-balkáni országoknak átvészelni a válságot, és így erőforrásaikat olyan reformokra fordíthatják, amelyek előmozdítják uniós felzárkózásukat. Nem felejthetjük el, hogy hazánk és Görögország között továbbra is egy geostratégiai lyuk tátong, amivel ha nem törődünk, akad majd olyan nagyhatalom, amelyik fog. A gyors fellépéssel most fontos üzenetet küldünk ezen országoknak: figyelünk rájuk és nem hagyjuk őket magukra e példa nélküli krízis idején sem”– mutatott rá.

Bocskor Andrea néppárti politikus kiemelte, hogy a tíz támogatott országba a Keleti Partnerség három társult országa is beletartozik, így Grúzia 150 millió eurós, a Moldovai Köztársaság 100 millió eurós, Ukrajna pedig 1,2 milliárd eurós támogatásban részesül. Mindhárom ország gazdaságát és stabilitását súlyosan érinti a koronavírus-válság, ezért döntött a Bizottság a gyorssegély mellett. A támogatás kulcsfontosságú, hiszen hozzájárul az olyan, az Unióval közösen vallott értékek erősítéséhez, mint a demokrácia, a jogállamiság, a jó kormányzás, az emberi jogok tiszteletben tartása, hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, továbbá az adott országok gazdasági összeomlásának megakadályozásában is jelentős szerepe van.

Ukrajna makrogazdasági stabilitása újra nyomás alá került a márciusban kezdődött kormányátalakítás miatt, amely egybeesett a globális koronavírus-válság kitörésével. Ezért az EU korábban már elkülönített egy 190 millió eurós támogatást a járvány által okozott károk enyhítésére, az egészségügy, illetve a gazdaság megsegítésére.

„Az uniós makroszintű pénzügyi támogatás fontos gesztus az Európai Unió részéről, mellyel kifejezi, mennyire fontosak a keleti partner-országok és hogy ebben a rendkívüli helyzetben is számíthat Ukrajna, Georgia és Moldova az európai segítségre. Ukrajna mindig kiemelt támogatásban részesült az EU részéről, s ez most is így történt. Az 1,2 milliárd eurós kedvező feltételek mellett nyújtott hitel kiemelten fontos a koronavírus járvány okozta negatív társadalmi és gazdasági következmények enyhítésében az országban, amiért cserébe joggal elvárható, hogy Ukrajna ne térjen le a reformok útjáról, vegye komolyan a korrupció elleni küzdelmet és a demokratikus jogállamiság elveihez való közelítést, s a reformok végrehajtása során kötelezze el magát az alapvető emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartása és végrehajtása mellett, garantálja azokat” – nyilatkozta Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője.

Háttér: A javasolt makroszintű pénzügyi támogatás kedvezményezettje az Albán Köztársaság (180 millió euro), Bosznia-Hercegovina (250 millió euro), Koszovó (100 millió euro), Montenegró (60 millió euro), az Észak-Macedón Köztársaság (160 millió euro), Ukrajna (1,2 milliárd euro), Georgia (150 millió euro), a Moldovai Köztársaság (100 millió euro), a Jordán Hásimita Királyság (200 millió euro) és a Tunéziai Köztársaság (600 millió euro).

 

Brüsszel, 2020. május 15.

További cikkek