Új lendületet kaphat a nyugat-balkáni bővítés

EPP-HungarianPress

Deli Andor és Gál Kinga tájékoztatója

Az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) a héten kétszer is vendége volt Várhelyi Olivér, szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős európai biztos, aki először a csatlakozni kívánó, legjobban teljesítő országokat megillető extra forrásokról, majd az általa kidogozott új Nyugat-Balkánra vonatkozó bővítési módszertanról tájékoztatta a résztvevőket. Deli Andor és Gál Kinga fideszes EP-képviselők bizakodásuknak adtak hangot a beszámolók után.

Gál Kinga elmondta: „A bővítési folyamat módszertanának felülvizsgálatáról tett mai javaslat bizonyítja, hogy a magyar biztos mindent megtesz, hogy áthidalja a bővítéssel kapcsolatos tagállami aggályokat és hidat építsen a csatlakozási tárgyalások elkezdését támogató és az ezzel szemben szkeptikus tagállamok között. Hiszem, hogy csak így lehet elérni, hogy folytatódhassanak a bővítések, és az Unió megőrizhesse hitelességét”.

„Örülök, hogy a Bizottság mindössze két hónappal hivatalba lépése után előállt egy konkrét javaslattal az Európai Unió bővítési folyamatára vonatkozó új módszertanra vonatkozóan. Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottság elkötelezett a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatban, ami meggyőződésem szerint nagyban Várhelyi Olivér biztos érdeme” – mutatott rá Deli Andor, vajdasági származású politikus.

„Most a bővítés folytatásával kritikus tagállamok térfelén pattog a labda. Remélhetőleg ők is elégedettek lesznek az új módszertannal, így mielőbb megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával” – hangsúlyozta Deli.  „Bízom benne, hogy az új módszertannak köszönhetően Szerbia és Montenegró csatlakozási tárgyalásai is felgyorsulnak és a két élen járó balkáni állam már az Európai Unió kapuján fog kopogtatni 2024-ben, a jelenlegi intézményi ciklus végén” – hívta fel a figyelmet Deli Andor az ülést követően.

„Üdvözlöm a Külügyi Bizottság hétfői ülésén bejelentett Albániának és Észak-Macedóniának ítélt extra forrásokat, de ezek nem helyettesíthetik a bővítési tárgyalások megkezdését. A csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával meg kell kezdeni még a májusi zágrábi uniós csúcs előtt. A zágrábi találkozón a Nyugat-Balkán hat országa is részt vesz, az ülés célja pedig az lesz, hogy az Unióban visszakerüljön a hangsúly a bővítési folyamatokra. A zágrábi csúcs előkészítésével kapcsolatos parlamenti ajánlás néppárti felelőseként mindent meg fogok tenni azért, hogy mielőbb napirendre kerüljön a bővítési folyamat” – emelte ki Gál Kinga.

Brüsszel, 2020. február 5

További cikkek